Sok kritika a civil országjelentésben

Vágólapra másolva!
Megállt a bérek növekedése, az emberek kiszolgáltatottak a munkahelyeiken - ezt állapítja meg a készülő civil országjelentés, melyről a Népszabadság számol be. A szakszervezeti szövetség a legfontosabb kormányzati feladatnak az új munkahelyek teremtését, a meglévők megőrzését tartja.
Vágólapra másolva!
MSZOSZhttp://www.mszosz.hu/

Elkészült a társadalom helyzetét a csatlakozáskor bemutató civil országjelentés munkaanyaga. A jelentés azt mutatja be, hogy milyen a magyar munkavállalók, a nyugdíjasok és családjuk helyzete - mondta a Népszabadságnak Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke.

A vitaanyag megállapítása szerint a gazdaság fejlődik, de a bérek dinamikus növekedése megállt, és valószínűsíthető, hogy az idén éves szinten alig egy százalékkal érnek többet, mint tavaly. A versenyszférában különösen rossz a fizikai dolgozók helyzete, ráadásul reálbérük további csökkenése várható, miközben a hazai béreket közelíteni kellene az uniós átlaghoz. Ma a hazai teljesítmények az uniós színvonal 54 százalékát érik el, a bérek viszont mindössze a harmadát. Az MSZOSZ ezért átfogó bérfelzárkóztatási programot igényel a kormánytól.

A szakszervezeti szövetség elégedetlen a foglalkoztatás szintjével, amely nyolc százalékkal elmarad az uniós átlagtól. Ezért a legfontosabb kormányzati feladatnak tartja az új munkahelyek teremtését, a meglévők megőrzését.

A vitaanyag kidolgozói azt tapasztalták, hogy a magyar munkavállaló többet dolgozik és kiszolgáltatottabb uniós társainál. A dolgozók féltik munkahelyüket, és a munkáltatók egy része visszaél ezzel a helyzettel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!