A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:05AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök szerdai, parlamenti beszédében a céljai között - többek között - a leszakadó rétegek támogatását és a kisebbségek elfogadását említette. Beszédének egyik mondata, mely szerint az ország magyarok és cigányok közös országa, cigány nyelven hangzott el. Gyurcsány szerint a gazdaság fejlődik, az ellenzék viselkedése álságos, amiért hanyatlásról beszél. A kormánypárti vezérszónokok a kormányprogram támogatásáról biztosították az egybegyűlteket, míg az ellenzéki szónokok Gyurcsányt bírálták. Csillag István gazdasági miniszter utódjának üzent, ezzel egyértelművé tette, hogy távozik posztjáról.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Gyurcsány felkészült

Gyurcsány Ferenc úgy kezdte szerdai beszédét, hogy amikor két nappal ezelőtt a köztársasági elnök megbízást adott neki a kormányalakításra, akkor azt mondta, készen áll a feladatra. "Igen, felkészültem. A politikában és az azt megelőző életemben megtanultam dönteni és felelősséget vállalni. Készen állok, tudom, hogy mit akarok, és képesek leszünk ezt véghezvinni" - mondta Gyurcsány.

Gyurcsány külön köszönetet mondott Medgyessy Péter volt miniszterelnöknek. "A politikus meg tudja szerezni a hatalmat, a jó politikus le is tud róla mondani" - utalt a miniszterelnöki pozíciójáról lemondó Medgyessyre. "Itt köszönöm meg neki, amit az elmúlt két évben és korábbi pályafutása során tett a nemzetért" - mondta Gyurcsány, aki azt is hozzátette, hogy Medgyessy megmutatta, hogy a politikus is ember. "Köszönjük, miniszterelnök úr" - mondta. Gyurcsány felkérte Medgyessy Pétert, hogy képviselőként segítse Magyarország érvényesülését Európában. "Ha elfogadja felkérésemet, engem megtisztel, az országnak pedig sokat használ" - mondta Gyurcsány.

A leendő miniszterelnök elmondta, hogy a bátor, eredményekre épülő, jövőre koncentráló, cselekvő kormányzásban hisz, és nem a szerint alakítja majd a kormány politikáját, hogy melyik társadalmi csoportnak mekkora az érdekérvényesítő képessége. Az új kormány nem csak az erősek, hanem a gyengéké is lesz - mondta. Gyurcsány beszélt arról is, hogy igazságosabb Magyarországot akar, ahol a szegények jobban boldogulnak és képesek élni a nekik járó állami támogatásokkal. A kormány legfőbb feladataként a munkahelyteremtést nevezte meg. Megerősítette, hogy 2010-re be akarják vezetni az eurót, ennek a növekvő gazdaság a fedezete. Beszédében többször kiemelte, hogy szerinte a gazdaság rendkívüli ütemben fejlődik. "Nem az ország helyzete válságos, az ellenzék magatartása álságos" -mondta arra utalva, hogy az ellenzék gazdasági válságról beszél. "Tudom, hogy ez kínrím, de az is kínos, ahogy az ellenzék beszélni tud a gazdaság helyzetéről" - mondta Gyurcsány.

Elfogadásra és befogadásra alapuló országot teremtünk - mondta. "Hungaristákkal, rasszistákkal nem alkuszunk, velük nem csak az együttműködés, de a cinkos összekacsintás is megengedhetetlen" - közölte Gyurcsány. Folytatják az esélyteremtési programokat, hogy segítsék a romák kiemelkedését. Amikor a romák helyzetéről beszélt, cigányul is megszólalt. "Egy Magyarország van, romák és magyarok Magyarországa" - mondta cigány nyelven, majd magyarul is. Az expozé végén ismét kitért arra, hogy azokat akarják helyzetbe hozni, akik eddig úgy érezték, elfelejtkezett róluk a politika, akik eddig csak "kartotékadatok" voltak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!