A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:05AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök szerdai, parlamenti beszédében a céljai között - többek között - a leszakadó rétegek támogatását és a kisebbségek elfogadását említette. Beszédének egyik mondata, mely szerint az ország magyarok és cigányok közös országa, cigány nyelven hangzott el. Gyurcsány szerint a gazdaság fejlődik, az ellenzék viselkedése álságos, amiért hanyatlásról beszél. A kormánypárti vezérszónokok a kormányprogram támogatásáról biztosították az egybegyűlteket, míg az ellenzéki szónokok Gyurcsányt bírálták. Csillag István gazdasági miniszter utódjának üzent, ezzel egyértelművé tette, hogy távozik posztjáról.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Gyurcsány, Kovács László (háttal) és Áder

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője vezérszónokként elsősorban Gyurcsány Ferenc kormányfőjelöltet bírálta. Megjegyezte: a mai napon a népfelségről, a közbizalomról, a kimondott szó hitelességéről, vagyis a demokrácia alapkérdéseiről akarnak vitázni. Közölte: a ciklus felénél a választók megvonták a bizalmat a kormánykoalíciótól, és ezzel megfellebbezhetetlen ítéletet mondtak Gyurcsányról is.

"Azt vártuk, hogy tanulnak a hibáikból. Ehelyett egész pályás hátbatámadás történt" - mondta az ellenzéki vezérszónok, hozzátéve, hogy Gyurcsány Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével és Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével hátba támadta Medgyessy Péter miniszterelnököt.

Áder bírálta a kormányprogramot, amiből olyan részek maradtak ki, amik miatt szerinte 2002-ben bizalmat szavaztak az MSZP-nek a választók. "Silány iromány" - minősítette a kormányprogramot.

Az elmúlt két évet lendület helyett szerinte lejtmenetnek lehet nevezni. Példaként hozta fel az infláció és az államháztartási hiány növekedését, a gyárbezárásokat, a gáz-, villany- és gyógyszeráremelést. "Ez a lendület láthatólag 2006-ig kitart" - közölte a Fidesz frakcióvezetője, megemlítve: az ígért 800 kilométer autópálya helyett kevesebb épül, redukálódik a tiszai gátak építésének lendülete, az ígéretek ellenére nem csökkent a parlagfüves területek nagysága. "A 4-es metró építése a leglendületesebb: még egy kapavágás sem történt. Most ennek a folytatását ígérik" - közölte. Hozzátette: a bérlakásépítési programról egy szó sincs a kormányprogramban.

Az ellenzéki vezérszónok azért is bírálta Gyurcsányt, mert még nem nevezte meg minisztereit. Felvetette, hogy a kormányfőjelölt esetleg attól tart, hogy akiket levált, azok nem szavaznak rá. Kifogásolta a privatizáció folytatását is.

"A kormányprogram első mondata szerint Magyarország ma a lehetőségek hazája. Gyurcsány Ferencnek mindenképpen" - közölte Áder. Megjegyezte: "Önnek már mindene van. Vagyona, pártja és hamarosan kormánya is. Szimbóluma viszont még nincs". Hozzátette: szerinte Gyurcsányt leginkább a teve szimbolizálhatná, ami "egy olyan ló, amit egy bátor, igazságos és cselekvőképes kormány tervezett".

A Fidesz frakcióvezetője felszólalását követően átadta Gyurcsány Ferencnek első írásbeli kérdését, ami arra vonatkozik, hogy "a kormány korábbi több mint 100 ígéretét miért hajította ki programjából?"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!