Felfüggyeztette hétfőn az Országgyűlés Tompa Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Tompát egy miskolci nő jelentette fel könnyű testi sértés vádjával. Tompa az [origo] megkeresésére nem kívánta részletezni az ügyet, mint mondta, akkor ad róla bővebb felvilágosítást, ha már lezárult az ügy. A politikus a mentelmi bizottság ülésén kérte mentelmi joga felfüggesztését, és ezt javasolta is a bizottság.
Tasó Lászlót, Nyíradony Fideszes polgármesterét szintén megfosztották mentelmi jogától. Tasó augusztus végén lett országgyűlési képviselő. Az európai parlamenti választások miatt megüresedő egyik helyet töltötte be, a Hajdú-Bihar megyei területi listáról került be a parlamentbe. Tasó ellen a debreceni bíróság folytat eljárást nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával. A vádhatóság szerint, Nyíradony polgármestereként vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve a város önkormányzatának vagyoni hátrányt okozott az önkormányzati erdők, illetve fasorok kivágásával. Az ügy nyolc éve húzódik. A Debreceni Városi Bíróság 2002 márciusi ítéletét a Hajdú Bihar Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, ami most van folyamatban. Tasó szintén kérte mentelmi joga felfüggesztését, ezt javasolja a mentelmi bizottság is az Országgyűlésnek.
Keleti György MSZP-s képviselőt továbbra is védi mentelmi joga, a parlament hétfői döntése szerint. Keletit Kisbér jegyzője perelte be becsületsértés miatt. Tavaly ugyanis Keleti bejelentést tett a megyei főügyésznek egy önkormányzati ügyben, miszerint tudomására jutott, hogy egy helyi vállalkozónak felajánlották: egy összegért cserébe eltekint az önkormányzat a büntetésétől. Az ügyészség vádat emelt Kisbér fideszes polgármestere, a jegyző és egy önkormányzati képviselő ellen. A jegyző a politikus két, az ügyben tett sajtónyilatkozatát tartotta becsületsértőnek, melyben a politikus azt mondta: ha beigazolódik a vád, az megengedhetetlen. A mentelmi bizottság nem javasolja Keleti mentelmi jogának felfüggesztését az Alkotmánybíróság nemrég hozott állásfoglalására hivatkozva. E szerint ha országgyűlési képviselőt közszereplő perel be, csak akkor függeszthető fel a mentelmi joga, ha tudatosan állított valótlant.