A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Handabandázás és álságosság a parlamentben

Vágólapra másolva!
Nagy a jólét címmel kezdeményezett politikai vitát a Fidesz. Ennek apropója, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltként szeptember elején azt mondta: "ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét". Később elismerte, hogy hibázott, de az ellenzék azóta is számos alkalommal bírálta ezért a megjegyzésért. A vitanap expozéjában Gyurcsány úgy fogalmazott: jobb az élet ma, mint 2001-ben.
Vágólapra másolva!

Burány Sándor, az MSZP vezérszónoka szerint a rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amely annyi lépést tett a jólét érdekében, mint a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány.

Burány kiemelte a reálbér 25 százalékos emelkedését, a minimálbér adómentessé tételét és 53 ezer forintra emelését. A minimálbérről szólva azt mondta, hogy a Fidesz-kormány nem egyeztetett, hanem kötelezővé tette az emelést, a vállalkozókkal fizettette meg azt, versenyképességüket rontva, és "bezsebelte az adóforintokat". A szocialista politikus a nyugdíjasok helyzetének javulásáról is beszélt. A jóléttel kapcsolatban ugyanakkor elmondta: az Európai Unió átlagát és az emberek vágyait tekintve még sok tennivaló van.

Fotó: MTI
Áder János

Áder János, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azt mondta: a kormánypártok "szemfényvesztő, álságos, hazug demagógiával próbálják álcázni az elmúlt két év szerencsétlenkedését". Az ellenzéki politikus számon kérte Medgyessy Péter volt miniszterelnök, illetve akkori főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc 2002-es választási ígéreteit. Úgy fogalmazott, hogy a kormány nem cselekszik, hanem "handabandázik", a kormánypártok "hazudnak", "hazudnak reggel, hazudnak este, hazudnak minden hullámhosszon".

A fideszes képviselő az MSZP vezérszónokának kijelentéseire reagálva közölte, megérti Gyurcsány Ferencet, amiért leváltotta Burány Sándort a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszteri tisztségből, mert "aki rövid idő alatt ennyi zöldséget beszél, az nem érdemli meg, hogy miniszter legyen".

Áder megemlítette a 2002-ben ígért ingyenes tankönyveket, az ingyenes iskolába utazás ígéretét, és szóba hozta az előző kormány alatt megvalósított diákhitelt, amit több mint 70 ezren vesznek igénybe. A Fidesz-kormány intézkedéseit felsorolva kiemelte a gyermekek utáni adókedvezményt, illetve a lakáshitel-támogatást, amelynek következtében a Horn-kormány időszakában tapasztalt 25 százalékról 5-6 százalékra estek a lakáshitel-kamatok, amelyek ma már 8-10 százalékot tesznek ki.

A politikus Gyurcsány Ferenc megígért bocsánatkérését várta, amely arra szólt, hogy akkor kér elnézést, ha az ellenzék az előző kormány alatti, 30 százaléknál nagyobb növekedésről tud beszámolni. A vezérszónok a minimálbér alakulását említette, amely az Orbán-kormány alatt 19 500 forintról 50 000 forintra emelkedett, ami jóval nagyobb 30 százaléknál. Áder János elmondta, hogy az Orbán-kormány idején 16 százalékkal emelkedett a reálnyugdíj. Hozzátette, a nyugdíjasok a Horn-kormány, a Bokros-csomag idején voltak a legrosszabb helyzetben. A nyugdíjasokkal kapcsolatban az ellenzéki politikus kitért a gyógyszerárakra is, elmondása szerint több szív- és érrendszeri készítmény ára 70-100 százalékkal emelkedett.

Béki Gabriella (SZDSZ) bírálta a Fidesz-kormány alatt bevezetett családi adókedvezményeket, mert azok csak a tehetősebb családokon segítettek, és a családok 34 százaléka a juttatással nem járt jól. A baloldali kormány azonban megpróbálja kiegyenlíteni az esélyeket - mondta.

A képviselő közölte: újra kellene szabályozni az ápolási díj intézményét, úgy, hogy azt munkatevékenységként ismerjék el. A politikus idézte Gyurcsány Ferenc szavait, aki azt a célt tűzte ki kormányának, hogy megszüntesse a szegénységet. Mindehhez hozzá kell nyúlni a családtámogatás rendszeréhez, amelyben az SZDSZ segíteni fogja a kormányt - tette hozzá Béki Gabriella.

Herényi Károly (MDF) közölte: a javak 33 százalékát a lakosság 6 százaléka birtokolja, míg a társadalom alsó 33 százalékának csak a javak 6 százaléka jut. Tízből négy gyermek szegénységben él, és minden hetedik kilátástalannak tartja a helyzetét. A gyermekszegénység felszámolása nem lehetetlen, csak politikai akarat kell hozzá - mondta.

A politikus hosszasan sorolta azokat a kormánypártok által elutasított MDF-es javaslatokat, amelyekkel pártja a szegény sorsú embereken akart segíteni. Beszélt többek között arról az előterjesztésről, amely a minimálnyugdíjat a minimálbér szintjére emelte volna fel, valamint arról a javaslatról, amely egyszázalékos adófelajánlást biztosított volna a gyermekjóléttel foglalkozó civil szervezeteknek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!