Az idei negyvenszázalékos, drasztikus csatornadíj-emelés után jövőre további 25 százalékos növekedés várható, legalábbis a jelenleg futó elképzelések szerint - értesült a Népszabadság. A várható vita miatt szakértők szerint csak az év legvégén, tehát decemberben születhet döntés a díjemelés mértékéről, amely így is jóval meghaladja majd az inflációt.
A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Rt.-nek október 30-ig kellett elkészítenie és beterjesztenie javaslatát, amelyet a városháza gazdasági főpolgármester-helyettese - szakértők bevonásával - vizsgál meg. A társaság nem ért egyet a huszonöt százalékos emeléssel, mert az ilyen mértékű tarifanövekedés után jelentősen megnő a díjat nem fizetők aránya.
Mivel azonban a főváros - a privatizációs szerződésben előírt kötelezettsége ellenére - eddig hivatalosan nem tájékoztatta az FCSM-et Budapest jövő évi fejlesztési terveiről, azok költségeiről, az rt. csak informális úton értesült ezekről, és a díjképletet is csak ezek alapján próbálja tervezni.