2004. november 18-án délután a Nyugati aluljáróban virrasztást rendeznek a hajléktalanokért a "A szolidaritás éjszakája" címmel. A kiállítással, valamint étel- és ruhaosztással egybekötött demonstráció során több tucat ember fog az aluljáróban a földön feküdni, ülni, hogy felhívja a figyelmet a Magyarországon élő körülbelül harmincezer hajléktalan elfogadhatatlan helyzetére. Az aluljáróból eltüntetett, és így láthatatlanná tett hajléktalanok helyét azért foglalják el egy éjszakára a tiltakozók, hogy felhívják a közvélemény és a döntéshozók figyelmét arra, hogy nem a hajléktalanokat kell így vagy úgy, vidéki falvakban, újabb melegedőkben vagy szállókon eltüntetni, hanem az utcára kerülés lehetőségét kell felszámolni.
A demonstráció résztvevői, bár örülnek a kormány által elfogadott új programnak, mely végre foglalkozik a hajléktalanság problémájával, úgy vélik, hogy a jelenlegi szociális intézkedések nem adnak megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy mitől nem fog újratermelődni a hajléktalanság. Szerintük a kormány nem ad választ arra, hogy ki fog megvédeni több ezer családot a kilakoltatástól, az utcára kerüléstől.
A szervezők úgy gondolják, hogy nem megnyugtató, ha a jólétünkért való aggodalom annyiban merül ki, hogy eltüntetik a hajléktalanokat, hogy ne zavarják a járókelőket. Nyilatkozatukban kijelentik, hogy akkor lennének nyugodtak, ha a kormány és az országgyűlés elkötelezné magát a lakhatáshoz való alapvető jogunk mellett, és megfelelő törvényekben mondaná ki, hogy senkit nem lehet fedél nélkül hagyni.
Az aluljáróban virrasztók szolidaritásukat szeretnék kifejezni a hajléktalanokkal, és egyben megmutatni, hogy a hajléktalanság problémája mindenkit érint, mert mindenkinek joga van a hajléktalansággal szembeni védelemhez, és jelenleg ez senki számára nem biztosított.