Rettegtek, ittak és bújócskáztak a III/III-as tisztek

Milyen volt belülről a hírhedt szocialista állambiztonsági III/III-as csoportfőnökség? Hogyan élték meg a tisztek a rendszerváltást? Mi lett belőlük, hogyan boldogultak a jogállamban? Mit gondoltak akkor a rendszer ellenségeiről, és hogyan vélekedtek az állampárti vezetőkről? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ egykori állambiztonsági tisztek segítségével, akik meglepő dolgokat árultak el, és megdöbbentő történeteket meséltek.  

"A családom természetesen tud a múltamról: ha nem is büszkék rá, de nem is vetnek meg érte" - meséli egy egykori III/III-as tiszt, aki ma a maga területén sikeres szakembernek számít.

"A 2-es alosztályon, az ifjúságvédelmi csoportban dolgoztam, a feladatunk elsősorban az egyetemeken tanuló külföldiek ellenőrzése volt." Ez egyébként inkább kémelhárításnak számít, és csak azért volt a III/III-ba besorolva, mert a mintának számító szovjet KGB-ben a belső elhárításhoz sorolták ezt a feladatot. "Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után számos kollégámat átvette az akkor alakuló Nemzetbiztonsági Hivatal."

"Ma már lehet látni, hogy nem éppen jogállami keretek között működtünk, de akkor természetesen erre nem is gondoltunk, hiszen jogszabályok rendezték a tevékenységünket" - mondta az egykori állambiztonsági tiszt. A volt III/III-as tiszt szerint, noha ma másképpen látszik, akkoriban csupán néhány másként gondolkodó volt, aki tényleg komoly változásokat akart, és ezért saját és családjuk egzisztenciáját is kockára tette. Érdekes volt hallani, hogy a rendszer ellenségeit tiszteletre és elismerésre méltóknak nevezte az őket üldöző titkos szervezet tisztje.

"A legritkább esetben zsaroltunk"

"A beszervezések könnyen mentek: nagyon kevesen mondtak nekünk nemet, szinte mindenkit elvi, internacionalista alapon bírtunk együttműködésre" - állítja a tiszt, aki csak mosolyogni tud, hogy valahányszor egy ügynök lebukik, arra hivatkozik, hogy zsarolták és kényszerítették az együttműködésre. "Ha sokat mondják, tán még maguk is elhiszik" - véli a volt titkosrendőr, aki szerint az alosztályán elvétve fordult elő, hogy valakit terhelő alapon szerveztek be, mint ahogy az anyagi alapon való beszervezések is ritkák voltak. Legfeljebb költségtérítést kaptak a hálózati személyek, meg egy-egy nehéz helyzetben levő diák némi ösztöndíj-kiegészítést. Az alosztálynak több tucat aktív ügynöke volt, köztük külföldi diákok is. A beszervezett diákokkal leginkább az egyetem környéki presszókban és szórakozóhelyeken találkoztak, a legmegbízhatóbbak, az úgynevezett titkos munkatársak, K-lakásokban (konspirált lakás) jelentethettek.

"Sűrűn bejártunk az egyetemekre, ismerhették az arcunkat, még a portás is előre köszönt nekünk" - mondta a volt állambiztonsági, megjegyezve, hogy könnyen lehet, hogy a portások is be voltak szervezve.

Protekciós kémelhárítók és hírszerzők

"Sok fiatalt a katonai elhárítás, a III/IV-es csoportfőnökség szervezett be, még sorkatona korukban. Az előfelvételisek tancsoportok szerint szolgáltak, így azokat, akik jól működtek együtt a katonai elhárítással, a belső elhárítás sem hagyta parlagon, miután leszereltek a seregből és elkezdték egyetemi tanulmányaikat" - mondta a volt állambiztonsági tiszt, aki nehezményezi, hogy szinte csak a III/III-t helyezték a szégyenpadra, noha szerinte a többi csoportfőnökség sem volt különb a Deákné vásznánál. "Alig lehet hallani például a III/IV-esekről, noha ugyanazt csinálták, mint mi, csak a katonaságon belül, ráadásul ők a kiszolgáltatott kiskatonákat szervezték be" - mondja némi nehezteléssel a volt III/III-as tiszt, aki szerint a többi csoportfőnökség között is nagy volt az átjárás. "A III/III és a III/II (a kémelhárítás) például olyannyira nem volt szétválasztva, hogy egy épületben működött a két szolgálat" - mondta a tiszt, aki szerint az, hogy ki melyik osztályon dolgozhatott, elsősorban a protekciójától függött. "A legnagyobb hátszél a III/I-hez (hírszerzés) kellett, ahogy akkor mondogatták, nem nagyon lehetett bekerülni oda anélkül, hogy a családban legalább egy 'Szocialista Hazáért' érdemrend ne lenne, a kémelhárítókhoz kisebb protekcióval is be lehetett jutni, míg akinek nem volt semmi külső támogatása, az csak III/III-as lehetett" - sorolta a volt III/III-as tiszt, aki szerint nem véletlen, hogy jobban és hatékonyabban dolgoztak a kémelhárítás vagy a hírszerzés munkatársainál.

"A rendszerváltáskor úgy éreztük, hogy az akkori pártvezetés elárult minket, odalökött bennünket bűnbaknak" - mondta a III/III-nak szolgáló tiszt, aki elmondta, hogy arra számítottak, hogy tovább szolgálhatnak majd a jogállami keretek között, és a cég Alkotmányvédő Hivatallá alakulhatott volna. Az 1990 januárjában kitört Dunagate-botrány ezt a reményüket megsemmisítette. "Nem önszorgalomból hallgattuk le és figyeltük meg a demokratikus ellenzéket a kerekasztal-tárgyalások idején, hanem pártutasításra, a jelentéseinket olvasták a kerekasztalnál tárgyaló állampárti vezetők" - jelentette ki az állambiztonsági tiszt, aki abszurdnak nevezte, hogy akkor és most is úgy tesznek az akkori vezetők, mintha semmi közük nem lett volna az egészhez.

Hiányos a III/III-as tisztek névsora

A HVG internetes oldalán közzétett III/III-as tisztek listája igencsak hiányos, ráadásul az is tévedés, hogy az 1989-es állapotot tükrözi. Ez a névsor Kiszely Gábor Állambiztonság című könyvéből való, amit egy kicsempészett belső telefonkönyvből állítottak össze - állítja a volt titkosszolgálati tiszt, aki szerint lehet, hogy 1989-ben lopták ki azt a hivatalból, azonban a telefonkönyv korábbról való, talán 1986-ból. Ezt más tisztek is megerősítették az [origo]-nak. "Tehát a lista nem egy pontos nyilvántartás alapján készített lajtsrom, olyannyira, hogy az alosztályom kétharmada nem szerepel rajta" - jelentette ki.