A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Az elmaradott térségeket fejlesztené a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány a következő hetekben terjeszti a parlament elé azt a javaslatát, amely a fejlesztési források elosztásának elvét a hátrányos helyzetű térségek javára módosítja - jelentette be Gyurcsány Ferenc szombaton. A Fidesz szakpolitikusa szerint kapkod a miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc Budapesten, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának országos értekezletén elmondta, hogy a javaslat szerint a források elosztása során háromszoros súlyt kapna a település, a kistérség, a régió fejletlensége, és csak egyszeres súlyt a lélekszám. Hozzátette: a fejlesztési forrásokat nem lélekszám alapján kell elosztani, hanem elsősorban oda kell többet adni, ahol nagyobb rá a szükség. Gyurcsány Ferenc közlése szerint az, aki ma a Hatvan és Békés város vonalától észak-keletre lakik annak lényegesen nehezebb a helyzete, mint aki Közép-Magyarországon él.

A Fidesz szakpolitikusa, Mikes Éva szerint kapkod a miniszterelnök. Emlékeztetett rá, hogy a területfejlesztési törvényt ebben a ciklusban többször módosították, egyszer teljesen átfogóan. Ugyanakkor a szféra szabályozásához nem lehet évente hozzányúlni, hisz több hónapba is beletelik, mire a rendszerek "beállnak". Így önkritikának is felfogható az újabb változtatási elképzelés - mondta Mikes Éva. Annak kapcsán pedig, hogy a tervek szerint nem a lélekszám, hanem a szükség határozza meg a források elosztását, megjegyezte: a kormányfő csak az egyébként elégtelen forrásokat "pakolja egyik helyről a másikra".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!