A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Luxusautók elárverezését is ígéri a Fidesz

Vágólapra másolva!
A kormányzati "luxusautók" azonnali elárverezése is szerepel a tb-járulék és az áramár csökkentése, valamint a kisebb parlamentről szóló törvény és a 14. havi nyugdíj mellett a Fidesz 11 pontos programjában, amiről a kormány megalakulását követő 30 napon belül döntenének. Több pontnál azonban nem elég a kormány döntése, törvényt kell hozni egy sor ígéretről.
Vágólapra másolva!

Pontokba szedte a választási kampányban tett ígéreteit a Fidesz. A párt vezetői azt mondják, ha kormányra kerülnek, a kormány megalakulását követő harminc napon belül a "kezdő 11-nek" elkeresztelt pontokról döntenek - ígérte Rogán Antal kampányfőnök és Deutsch-Für Tamás kommunikációs vezető.

A két politikus pénteki sajtótájékoztatóján ismertette a "kezdő 11" pontjait. Mint elmondták, első lépésként döntenének arról a törvényjavaslatról, amely szerint 29 százalékról 19 százalékra csökkentik a társadalombiztosítási járulékot, a tömeges munkahelyteremtés érdekében. Második lépés lenne, hogy 10 százalékkal olcsóbb lesz július 1-jétől a villamosenergia kisfogyasztói ára.

Emellett azonnal tárgyalásokat kezdenének a gyógyszergyártókkal, ennek keretében ötéves megállapodást kötnének arról, hogy az orvosságok árát nem lehet az inflációt meghaladó mértékben emelni. Törvényjavaslatot terjesztene a kormány az országgyűlés elé a 14. havi nyugdíjról - sorolták tovább a pontokat.

Az ötödik lépés az lenne, hogy szeptembertől 450 ezer forintra emelnék a diákhitelt, és meghatároznák azt is, hogy a mindenkori jegybanki alapkamatot legfeljebb 1 százalékkal haladhatja meg a diákhitel kamata, ami jelenleg 4 százalék. Törvényjavaslatot terjesztenének a parlament elé arról, hogy a magyar termőföldnek magyar tulajdonban kell maradnia, a helyben élő gazdákat elővásárlási jog illetné meg.

A kormány megalakulása pillanatában Budapest-fejlesztési minisztériumot állítana fel. Azonnal döntést hoznának arról is, hogy a körbetartozások rendezése érdekében a vállalkozóknak csak a már számukra kifizetett számlák után kell befizetni az áfát.

Kilencedik pontként költségvetési tanácsot hoznának létre olyan jogosítvánnyal, hogy csak a testület egyetértésével lehetne beterjeszteni a parlament elé a költségvetési törvényjavaslatot. Emellett bevezetnék azt is, hogy a kormány tagjainak csökkenteni lehetne a fizetését, ha nem tudják tartani a költségvetési előirányzatot.

Megfeleznék az állami vezetők számát, és törvényjavaslatot nyújtanának be a kisebb parlamentről is. Az utolsó, tizenegyedik pont szerint elárvereznék a kormány "luxusautóit", a takarékos állam jegyében.

Az [origo] felvetésére, hogy a pontok többsége nem a kormány, hanem a parlament hatáskörébe tartozó kérdésekről szól, Rogán Antal azt mondta, optimista és nem szkeptikus a 11 pont megvalósításával kapcsolatban. Szerinte az csak kifogás, ha a kormány nem tudja keresztülvinni a parlamenti többségen a terveket, a legtöbb pontot július 1-jéig életbe lehet léptetni - mondta.

Arra a kérdésre, hogy a kisebb parlamentről már korábban is egyeztettek a pártok, de nem sikerült megegyezni a kétharmados többséget igénylő kérdésről, azt mondta, ha ők kerülnek kormányra, azonnal beterjesztik a parlament elé a Fidesz már korábban nyilvánosságra hozott javaslatát. Nem beszélni szeretnénk, megállapodni - tette hozzá Deutsch-Für.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!