Az ugyancsak Vas megyei Kám közelében lévő zalabéri leágazónál egy személygépkocsi kamionnal ütközött. Azt még nem tudni, hogy hárman vagy négyen utaztak-e a kamion alá szorult, szinte teljesen kettészakadt személygépkocsiban, de az biztos, hogy senki nem élte túl a balesetet. A tűzoltóknak még nem sikerült kiemelniük a kamion alól az autó roncsait. Három holttestet láttak a járműben.
A rendőrség szerint a vasat szállító kamion a külső sávban Kám irányából haladt felfelé, mellette pedig szabályosan előzte egy román kisbusz, amikor szemből nagy sebességgel megjelent egy személygépkocsi, amely feltehetően a helytelenül megválasztott sebesség miatt a vizes úttesten átsodródott a kisbusz sávjába. A román sofőr, hogy az ütközést elkerülje balra rántotta a kormányt és balról sikerült elkerülnie a személygépkocsit, amely ugyancsak balra próbált kitérni de így frontálisan ütközött a kamionnal.
Egy, az M5-ös autópálya Kecskemétet elkerülő szakaszát felhajtó török rendszámú kamion nem adott elsőbbéget egy ott haladó motorkerékpárnak. A motort vezető 27 éves bugaci férfi a kamionba szaladt. A motoros a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.
Ugyancsak az M5-ösön, a 65-ös kilométerkő közelében, a Kecskemét felé vezető oldalon egy autó egy leállósávban álló bolgár kamionnak ütközött. A személyautó vezetője a helyszínen meghalt.
A Fejér megyei Kálozban az árokba, majd egy tűzcsapnak csapódott egy kocsi. A jobb első ülésén utazó férfi a helyszínen meghalt, a 36 éves, helybeli sofőrt - akinek a válla sérült meg - kórházba szállították. A rendőrség szerint mindketten ittak, és nem voltak bekötve.
Mosonmagyaróvár közelében legalább egy ember halt meg két autó összeütközésekor. Az 1-es főúton, Levél és Mosonmagyaróvár között történt baleset körülménei egyelőre tisztázatlanok. Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint eddig a baleset helyszínén egy halottat emeltek ki az összeroncsolódott autókból, további sérülésekről nem tudott információval szolgálni.