Május 9-től az Európai Unió valamennyi tagországában kötelező a biztonsági öv használata minden járművön, azokon is, amelyeken kilencnél több ülőhely van. Így ezentúl a távolsági vagy a turista buszokon is be kell csatolni magukat az utasoknak, viszont a jogszabály egyelőre csak azokra a járművekre vonatkozik, amelyeket már felszereltek biztonsági övvel. Ez viszont alig három éve kötelező az unióban, és csak az új gyártású buszoknál.
"Nekünk nincs tennivalónk az irányelv megvalósításában, hiszen a KRESZ már 1994 óta előírja, hogy csak biztonsági öv használatával lehet utazni az ezzel ellátott buszokon is. Három éve pedig az uniós szabályok szerint minden Magyarországon használatba vett, új gyártású autóbuszban vannak az utasok üléseinél az övek beszerelésére alkalmas pontok. A május 9-i határidő annyi változást hoz, hogy mostantól be is kell szerelni az öveket az ilyen buszokba" - mondta az [origo]-nak Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője. Szerinte egy folyamatos csere valósul meg: azt nem lehet kikényszeríteni, hogy a cégek, és a közlekedési vállalatok cseréljék le a járműveiket, de amikor új buszt állítanak üzembe, akkor azokon már lesznek biztonsági övek.
Az [origo] kérdésére a szóvivő elmondta: nyilvántartásuk szerint jelenleg 586 olyan busz fut az utakon, amelyek alkalmasak a biztonsági övek beszerelésére, tehát ennyi korszerű, új jármű állt üzembe az elmúlt három évben. Az összehasonlítás kedvéért: eközben több mint 17 ezer busz szállít utasokat Magyarországon. Tóth Judit is elismerte: több év, vagy akár egy évtized is kell ahhoz, hogy minden buszon utazó utas be tudja kötni magát -, ha akarja. Ugyanis a szabályok szerint a jövőben a biztonsági övvel ellátott buszoknál a szolgáltatóknak kell felhívniuk az utasok figyelmét arra, hogy kössék be magukat, de az utas felelőssége, hogy megteszi-e vagy sem.
Az [origo] megkérdezte a legtöbb távolsági autóbuszt üzemeltető Volánbusz Rt.-t is a kötelező biztonsági övről. "Bennünket nemigen érint az új szabály, mert a közel 1000 buszunk közül alig van olyan, amelyen csak ülő utasokat szállítanánk, márpedig az uniós előírás csak ezekre vonatkozik" - mondta Klér Károly, a cég műszaki és fejlesztési igazgatója. "Készülünk rá, de ez nem egynapos dolog" - tette hozzá. Szerinte az uniós szabályozás gyakorlati megvalósítása számos kérdést vet fel, akárcsak a betarthatósága és az ellenőrzése.
,Évente több ezer életet megmenthetnének
Az uniós irányelv azt is szabályozza, hogy a jövőben azoknak a gyerekeknek, akiknek a magassága nem éri el a 135 centimétert, speciális, a súlyuknak és magasságuknak megfelelő biztonsági ülésben kell utazniuk. Az ennél magasabb gyerekeknek pedig ugyanúgy a biztonsági övet kell használniuk, mint a felnőtteknek. Ebben Magyarország előrébb tart, hiszen nálunk a 150 centiméter alatti gyermekek számára jelenleg is kötelező a járművekben a gyermekülés.
A biztonsági öv használatának elmulasztása - a gyorshajtás után - a második leggyakoribb oka a halálos közúti baleseteknek az EU tagállamaiban. Eddig a 3,5 tonnánál nagyobb súlyú, illetve a 9 ülőhelynél nagyobb befogadó-képességű járműveken nem volt kötelező a biztonsági öv, ahogy korábban azt sem írták elő, hogy a gyerekek biztonságát speciális, a méretüknek, magasságuknak megfelelő biztonsági berendezésnek kell garantálnia.
"Ez azt intézkedés ezrek életét menti majd meg" - mondta Jacques Barrot, az Európai Bizottság közlekedési ügyekért felelős tagja. Az unió azt szeretné elérni, hogy 2010-re, a tíz évvel korábbihoz képest, felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma. A bizottság által elkészíttetett felmérés adatai szerint a biztonsági öv használatának szigorításával évente akár 5 500 életet menthetnek meg.
Gergely Zsófia