Közel harmincezer mandátum sorsa dől majd el az önkormányzati választásokon, ám a vasárnapi adatok szerint még több mint ezer jelölt hiányzott ahhoz is, hogy minden egyes - a 3200 polgármesteri, a közel 25 ezer helyi képviselői és a több mint 900 megyei közgyűlési - helyre legalább egy jelentkező legyen - írja a Népszabadság. Eddig 2650 polgármester- és kevesebb mint 25 ezer képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba.
A jelentkezési határidő pénteken jár le, a lap szerint sokan az utolsó pillanatban adják majd le ajánlószelvényeiket, és várhatóan legalább 50-55 ezren kerülnek fel majd a szavazólapokra.
A legtöbb jelölt független, közülük 2100-an polgármesteri, 14 500-an önkormányzati képviselői tisztségért versengenek. A pártok főként a városokban és a megyei közgyűlési listákon próbálkoznak. A pártok közül, eddig MSZP-s a legtöbb jelölt: 156 polgármesteri és háromezer önkormányzati képviselői posztra pályáznak, míg a Fidesz-MPSZ - részben a KDNP-vel közösen - 130 polgármester-, illetve kétezer képviselőjelöltnél tart. Az SZDSZ önállóan 24, az MSZP-vel együtt pedig további 47 polgármesteri és - a koalíciós jelöltekkel együtt - 1500 képviselői posztot pályáz meg.
Az önkormányzati választáson sok furcsa koalíció jött létre - több mint 400 szervezet állít jelölteket. Dunakeszin például az MSZP, az SZDSZ és a Munkáspárt egy helyi civil szervezettel együtt indul, a fővárosi III. kerületben a Fidesz, a Jobbikkal, a KDNP-vel, az MDF-fel és a MIÉP-pel fogott össze, hogy Tarlós István után újra jobboldali vezető nyerjen. A Fidesz több mint ötven különféle szövetség tagja - az MSZP harminc alkalmi választási koalíció részese - írja a Népszabadság.