A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Csökkentették a belvízvédelmi készültséget a Bodrogközben

Vágólapra másolva!
Első fokúra mérsékelte szerdán este a belvízvédelmi készültséget a Bodrogközben az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) - jelentette be a társaság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Bodrogközben két belvízvédelmi szakaszon január első hetében rendelték el az első, illetve a másodfokú készültséget - mondta Csont Csaba. Közölte: az elmúlt napok időjárása, valamint a szivattyúzás lehetővé tette az egyik szakaszon a készültségi szint mérséklését, így mindkét területen első fokú a riasztás.

Továbbra is első fok van érvényben a Taktaközben két belvízvédelmi szakaszon, valamint a dél-borsodi, illetve a hevesi térségben.

Az Ékövizig területén öt szivattyútelep nyújtott műszakban, három pedig folyamatosan emeli át a főcsatornákon a szivattyútelepekhez érkező belvizet a Taktába, a Bodrogba és Tiszába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!