Az alkalmanként prostituáltként dolgozó sértett 2003 szeptemberében felvetette ismerősének, hogy anyagi gondjai enyhítésére szívesen dolgozna örömlányként. Az ismerős az év végén bemutatta a lányt Tóth Sándornak és rokonának, akikkel a prostituált megegyezett, hogy kizárólag lakóhelyén, Pécsett fog dolgozni. Tóth negyvenezer forintot adott rokonának a lányért, akit a megállapodással ellentétben nem a baranyai megyeszékhelyen foglalkoztattak, hanem Sopronba vittek.
Mivel a prostituált nem ment haza, élettársa bejelentést tett a rendőrségen. A bűncselekményre 2004 január elején derült fény, amikor a lányt a rendőrök Sopronban igazoltatták.
Az első fokon korábban eljárt Baranya Megyei Bíróság a férfit emberkereskedelemben bűnösnek találta és két év négy hónap letöltendő, rokonát pedig egy év négy hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A rokon esetében a határozat jogerőre emelkedett, Tóth Sándor azonban fellebbezett, így ügye a Pécsi Ítélőtáblára került. A táblabíróság az ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta.