Továbbra sem találják a Máriapócsról eltűnt ötéves kisfiút a kutatóegységek, amelyek csütörtökön újból ellenőrzik a korábban már átvizsgált helyeket is. A gyerek kedd délután tűnt el otthonról. A szülei otthon voltak, de az ajtó nem volt bezárva.
Az őt kereső rendőrök, határőrök, tűzoltók, polgárőrök, speciális mentők és helyi lakosok a településen már átkutattak minden házat, épületet, a határban speciális módszerekkel ellenőrizték a mezőket, az erdőket, a vízfolyásokat, a tavakat, de eddig nem sikerült a fiú nyomára bukkanniuk - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
A közigazgatási eljárás keretében nyomozó nyírbátori rendőrkapitányság most már az adatgyűjtésre helyezte át a hangsúlyt, s ebben segít a megyei főkapitányság különlegesen képzett célkörözési csoportja is - tette hozzá a szóvivő. Fülöp szerdán úgy nyilatkozott az [origo]-nak: nem merült föl, hogy a kisfiút elrabolták volna, inkább arra gondolnak, hogy egyszerűen elkóborolt.
A budapesti Rendészeti Biztonsági Szolgálattól csütörtökön érkezett egy helikopter Máriapócsra. A gép személyzete mintegy 15 kilométeres körben vizsgálja át a határt, s a levegőből igyekeznek az eltűnt fiú nyomára bukkanni. Vinczellér Tibor, a kutatásban részt vevő Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület vezetője az MTI munkatársának elmondta: jelenleg két nyomkereső kutyás csoport fésüli át újra Máriapócsot, valamint környékét. A Pannon Kutató Szervezet mentőkutyás csapata is a helyszínen van, valamint a Magyar Terepjáró Szövetség tagjai szintén bekapcsolódtak a kisfiú keresésébe, ők speciális járműveikkel járják a határt.
A szabolcsi speciális mentők alpinistái ugyancsak kutatnak a gyerek után, leereszkednek valamennyi ásott kútba, s ellenőrzik azokat. A patakokat, csatornákat és tavakat a miskolci búvárok már átkutatták a környéken, radarokkal is ellenőrizték a vizeket, de semmi nyomot nem találtak.
Vinczellér Tibor azt mondta: amennyiben a kutatás ma sem hoz eredményt, akkor hétvégére még nagyobb létszámú, speciális kereső egységeket toboroznak, mentőkutyákkal ismételten átnézik Máriapócs környékét, s újra ellenőrzik a vízfelszín alatti részeket a radarokkal.
[origo] / MTI