Megvannak a ponthatárok

Vágólapra másolva!
Megvannak a 2007-es felvételi ponthatárok. A Közgáz nemzetközi gazdálkodás szakán és az ELTE kommunikáción a maximális 144 a ponthatár, Debrecenben és Pécsett viszont a minimális 78 is elég a villamosmérnökihez. Az ELTE jogi karát 132 ponttal, a Semmelweis általános orvosiját 137-tel lehet abszolválni. A népszerű gazdasági szakokon mindenütt 120-nál több pont kell a bejutáshoz. Nézze meg táblázatunkat, tudja meg a ponthatárokat!
Vágólapra másolva!

A maximális 144-ből 142 pontot kellett elérnie annak a jelentkezőnek, aki a Corvinus egyetem turizmus-vendéglátás szakára jelentkezett. A turizmus az egyik legnépszerűbb, amit az is bizonyít, hogy szinte mindehol 130 fölött van az államilag támogatott képzés ponthatára. A Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakra 144 pont kell. A gazdálkodási és menedzsment szakokra minden intézményben legalább 120 pont kell, a Corvinuson 140.

Slágerszakok, slágersulik

A legtöbb jelentkezőt vonzó szakok közül a Budapesti Gazdasági Fősikolán a Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi karon a turizmus vendéglátás szakra 135, a Külkereskedelmi Fősikolai Karon a kereskedelem és marketing szakra 128, a nemzetközi gazdálkodás szakra magyar nyelven 130, angol nelyven 131, a Pénzügyi és Számviteli Fősikolai Kar budapesti intézetében a pénzügy és számvitel szakra 121, a gazdálkodási és menedzsment szakra 124 pont kell a bekerüléshez.

A Semmelwies Egyetmen 137 pont kell az általános orvosi karra. Az ELTE Informatikai Karán 107 pont kell, a Pedagógiai és Pszichológiai karon pedig 139 pszichológiához. A Corvinus egyetem Gazdaságtudományi Karán a gazdálkodási és menedzsment szakra bekerüléshez 141 pontra van szükség. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán 116 pont kell a leendő gépészmérnököknek, míg a Villamosmérnöki és Informatikai karon 120-at kellett elérniük azoknak, akik mérnök informatikusnak akarnak tanulni.

A tíz legnépszerűbb szak ponthatárai:

intézmény-kar

szak

jelentkezőkponthatár
Budapesti Gazdasági Főiskola-KVIFKturizmus-vendéglátás2538135
Budapesti Gazdasági Főiskola-KFKkereskedelem és marketing1672128
Budapesti Gazdasági Főiskola-PSZFK (Bp-i intézet)pénzügy és számvitel1621121
Budapesti Gazdasági Főiskola-PSZFK (Bp-i intézet)gazdálkodási és menedzsment1648124
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem-VIKmérnök informatikus1476129
Eötvös Lóránd Tudományegyetem-IKprogramtervező informatikus1429107
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem-GÉKgépészmérnök1421116
Budapesti Gazdasági Főiskola-KFKnemzetközi gazdálkodás1378130
Eötvös Lóránd Tudományegyetem-PPKpszichológia1339139
Budapesti Corvinus Egyetem-GTKgazdálkodási és menedzsment1321141

A felvételizők sorsa a következőképpen dől el: Az úgynevezett vonalhúzás során egy számítógépes algoritmus állapítja meg, hogy hol van az egyes jelentkezők által felállított rangsorban az első olyan szak, ahová a pontszámai alapján felvehetik, míg a többi helyről automatikusan törlik a jelentkezést.

A jelentkezők összesen legfeljebb 144 pontot szerezhettek. Ebből 60-at a középiskolai eredmények alapján, 60-at a felvételiként is szolgáló érettségin lehetett megszerezni. 7 pluszpont járt az emelt szintű érettségikért, így legfeljebb 14 pontot lehetett szerezni. Egy középfokú nyelvvizsga 7, egy felsőfokú 10 pontot ért, a nyelvtudásért maximum 20 többletpontot lehetett kapni. Pluszpontokat (legfeljebb 8-at) kaphattak a hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű családból származó jelentkezők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!