A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Másik napokon ülésezne a parlament

Vágólapra másolva!
Átalakítaná a parlamenti munkarendet az MSZP annak érdekében, hogy jobban elő tudják készíteni a törvényjavaslatokat. Egy belső dokumentum szerint mindeddig nem szankcionálták megfelelően az MSZP-frakción belül az igazolatlan hiányzásokat.
Vágólapra másolva!

A parlamenti munkarend átalakítását kezdeményezi a szocialista frakció - jelentette be a képviselőcsoport kihelyezett tapolcai ülését követően Lendvai Ildikó frakcióvezető szombaton. Azt szeretnék - mondta a frakcióvezető -, hogy a tavaszi ülésszaktól ne hétfőn és kedden, hanem kedden és szerdán, esetleg csütörtökön ülésezzen az Országgyűlés. Lendvai Ildikó ezt azzal indokolta, hogy így jobban elő lehetne készíteni a törvényjavaslatokat, illetve a frakció döntéseit és hatékonyabban szervezhető a képviselőcsoport munkája. Hozzátette: a parlamenti munkarend átalakításához ötpárti megegyezés szükséges.

A képviselőcsoport tapolcai ülésére készült egy nem nyilvános javaslat arról, hogy miben kellene változtatni a frakció munkáján. Az MTI birtokába került dokumentum több kritikát is megfogalmaz a képviselőcsoport munkájával kapcsolatban. Ezek közé tartozik egyebek között, hogy a frakcióüléseken "esetleges a részvétel", több képviselő egyetlen ülésen sem vett részt, a döntéseket sok esetben, akkor is, amikor fontos politikai kérdésekről határoznak - 10-15 vagy annál is kevesebb ott maradó képviselő hozza meg.

Szintén szerepel a dokumentumban, hogy nincs idő a törvényjavaslatok megvitatására, minden egy napra, a hétfőire koncentrálódik. Az elfogadott törvények minősége - áll az anyagban - nem javult az elmúlt években, s a gyakori módosítási igények miatt indokolatlanul nő a munkateher.

A frakció előkészítő anyagának megállapításai között az is olvasható, hogy az igazolatlan hiányzást a képviselőcsoport szabályzata ellenére nem szankcionálták következetesen, ezért érvényt kell szerezni annak, hogy a parlament is munkahely.

Az MTI azon kérdésére, hogy fogalmaztak-e meg önkritikát ezekkel a felvetésekkel kapcsolatban a frakcióülésen, Lendvai Ildikó csupán annyit mondott: legfeljebb azzal kapcsolatban fogalmazhattak volna meg önkritikát, miért nem jutott korábban eszükbe, hogy javasolják a parlamenti munkarend megváltoztatását. A frakcióvezető elmondta, a felvetések alapján javasolják a munkarend megváltoztatását, mert ha hétfőnként nincs plenáris ülés az Országgyűlésben, akkor ezen a napon több időt tölthet együtt a képviselőcsoport.

A nem nyilvános javaslatban szerepel az úgynevezett raportőri rendszer bevezetése a frakcióban a törvényhozási munka segítésére, amelynek lényege, hogy minden, a parlament elé kerülő javaslat tárgyalását egy képviselő vagy egy eseti munkacsoport vezeti. Lendvai Ildikó ezzel kapcsolatban azt mondta, ez nem új a szocialista frakcióban, de ezentúl általánossá teszik, egyszemélyi felelőse lesz a témáknak, törvényjavaslatoknak.

Tagadta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a frakcióülésen kizártak volna olyan képviselőket a parlamenti bizottságokból, akik sokszor nem voltak jelen az üléseken. Tájékoztatása szerint történtek ugyan tagcserék, de ezt az érintett képviselők kezdeményezték, más feladataikra hivatkozva.

Fidesz: magyarázzák a bizonyítványt

Gyurcsány Ferenc hatalma megtartásáért a kormány és az MSZP bizonyítványát magyarázta a szocialista frakció tapolcai "válságtanácskozásán", "a magyar emberek azonban nem hisznek már neki" - reagált a Fidesz. Minden nap nyilvánosságra kerül egy újabb adóemelési terv, még tovább lassul a gazdasági növekedés, az élelmiszerek ára a kormány mulasztása miatt jelentősen emelkedik, januártól drasztikus villanyár-emelés és nyugdíj-csökkenés várható - áll a Fidesz szóvivőjének közleményében.

Szijjártó Péter szerint a koalíciós pártok "az egyre mélyülő válság közepette nem csinálnak semmit, csak huzakodnak azon, hogy ki tegye rá a kezét mindannyiunk egészségügyi befizetéseire, azon dolgoznak, hogy a nemzet még megmaradt vagyonából a lehető legtöbbet elkótyavetyéljék".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!