A szekrényeken gyerekek által készített űrhajók, a levegőben spárgán kifeszítve felfújt lufik újságpapírral beborítva - ezek lesznek a bolygók, csak még be kell festeni őket. Ebben a félévben ugyanis a bolygók és az űr körül forog minden téma a Mérei Ferenc Általános Iskola egyik negyedikes osztályában.
A gyerekek épp a földön ülnek körben, miközben egy kislány szarvas feliratú papírral a hátán kérdezgeti: nagyobb állat, mint a szarvas? Nagy kuncogás a válasz, majd tovább kérdez: négylábú? Páros ujjú patás? Majd gyorsan ki is találja, hogy ő bizony a szarvas. Majd kilép egy kisfiú, felkerül a hátára a harkály felirat és már kérdezgeti is a társait, ki ő. Így néz ki egy környezetismeret óra a Lépésről lépésre program szerint.
Az Amerikából átvett módszert 1998 óta alkalmazzák az iskolában, az országban körülbelül 10 helyen zajlanak hasonlóképpen az órák. A tananyag ugyanaz, mint más iskolákban, az órák viszont alig hasonlítanak a hagyományosra.
Itt például úgynevezett projektoktatás van, aminek a lényege, hogy minden félévben egy adott téma köré építik fel a tananyagot. Volt már téma a csoki és a papír is, utóbbi maradéka a falon a sok-sok színes papírsárkány. Most pedig a bolygók és az űr a téma. Errúl olvasnak a gyerekek, most épp a A kis herceget, rajzolnak, barkácsolnak és oldanak meg különböző feladatokat. Saját kezűleg készítenek űrhajókat, amiket büszkén mutogatnak. "Ha belép a gyerek az iskolába, a világ szétesik tantárgyakra, holott nem tantárgyakban élünk" - magyarázta a tanrend előnyeit Görög Katalin, a negyedikesek tanára, akit a gyerekek csak Kátya néniként emlegetnek.
A másik jelentős különbség a hagyományos oktatáshoz képest, hogy itt a gyerekek néhány kivételtől eltekintve nem egyedül, hanem csoportosan oldják meg a feladatokat. Mindenkinek megvan a maga részfeladata: van, aki az időt méri, hogy időre elkészüljenek, más összeszedi a feladat megoldásához szükséges eszközöket, a harmadik elvégzi a részszámításokat, a negyedik rajzol vagy táblázatot készít például. Aztán a következő körben megváltoznak a feladatok - mondta az [origo]-nak Szőke László igazgató. "Csak akkor lesznek sikeresek, ha mindegyikük együtt tud dolgozni. Lehet, hogy az elején valaki lóg, míg más túlteljesít, de a végén megtanulja mindenki a saját feladatát elvégezni" - tette hozzá. Fontos az is, hogy a gyerekek kommunikáljanak, elmondják a véleményüket és meghallgassák a másikat. "Megtanulják egymás munkáját értékelni. Kis demokraták nevelődnek belőlük" - mondta Szőke, megjegyezve, hogy az elején bizony káosz van, mert mindenki egyszerre beszél, de aztán megtanulják a gyerekek, hogy így nem mennek semmire.
Ha önálló feladat van, mindenki maga választhat a nehézségi szintek közül, hogy könnyű, közepes vagy nehéz feladatot kér. Szőke szerint a gyerekek először túlértékelik magukat, inkább a nehéz feladatból választanak, majd ha nem megy, akkor könnyebbre váltanak. Írni persze nem a földön ülve írnak, hanem körbeülik az asztalokat. Bár sokan kritizálják ezért a programot, az igazgató szerint tökéletesen működő gyakorlat, hogy ha a táblára ír valamit a tanító néni, a táblának háttal ülő gyerekek átülnek a másik oldalra, az oldalt ülők pedig egyszerűen elfordítják a fejüket.
"Az iskolák többsége ugyanazt a módszert alkalmazza, mint 150 éve és a pedagógusok nem hajlandóak változtatni", ugyanakkor egy hegesztőtől elvárják, hogy mindig a legújabb technikát alkalmazza - méltatlankodott az igazgató. "Nem az a lényeg, hogy lexikális tudást gyömöszöljünk a gyerekek fejébe, hanem hogy a gyerek megtanulja, hogy az irtózatos információözönből hogyan tudja kiválasztani, ami a feladata megoldásához fontos" - tette hozzá. Ehhez persze szükség van az alapokra, például pontos anyanyelvi, matematikai ismeretekre.