Mátraszőlős önkormányzata számlát nyitott, és a lakosság segítségét kéri, hogy folytathassák az alapfokú oktatást a Nógrád megyei faluban; ehhez 20 millió forint hiányzik - mondta szerdán a polgármester. Tóth Gyula közölte: azért fordulnak felhívással a lakossághoz, hogy szeptember 13-ától biztosítani tudják az alapfokú oktatást az általános iskolában, különös tekintettel a cigány kisebbségi oktatás folytatására.
Várják a természetbeni felajánlásokat is, így írószereket, számítástechnikai eszközöket, egyéb berendezéseket.
A mátraszőlősi általános iskolát augusztus 30-án pénzhiány miatt megszüntette az önkormányzat, emiatt szeptember 3-án 30-40, döntő többségében cigány származású tanuló nem kezdte meg a tanévet. A múlt tanévben 93-an jártak a falu iskolájába, de a hónapok óta tartó bizonytalanság miatt a szülők többsége a közeli Pásztóra íratta be a gyerekeket.
Az iskola megszüntetését, mivel ahhoz nem járult hozzá a helyi kisebbségi önkormányzat, törvénysértőnek nevezte a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal, és Kállai Ernő kisebbségi ombudsman is az oktatás folytatását javasolta.