Összeütközött két magyar személyszállító hajó szombat este a Duna fővárosi szakaszán, a Belgrád rakpart előtt. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a két vízi jármű egymással szemben közlekedett. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet. A balesetben nyolc dán turista könnyebben megsérült.
Az [origo] egyik munkatársa az ütközéskor a nagyobbik, uszályra épített rendezvényhajón tartózkodott, a másik hajó egy kis sétahajó volt. A baleset a Lánchíd környékén történt, a két hajó egymással szemben közlekedett. A rendezvényhajó orránál állók elmondása szerint a sétahajó kormányosa mintha nem vette volna észre a szembejövő uszályt, csak az utolsó pillanatban próbált meg kitérni előle - számolt be az eseményekről munkatársunk.
A sétahajó oldala beszakadt az ütközéstől. A rendezvényhajó orra ugyanis a kajütablakok magasságában volt, ahol éppen ültek utasok. Munkatársunk szerint a kis hajón kitürt a pánik, az utasok sikoltozni és rohangálni kezdtek. A rendezvényhajónak - a matrózok szerint - nem esett baja, az utasok az ütközésből annyit érzékeltek, hogy megbillent a fedélzet. Mindenki magára öntötte az italát, de csak a gyerekek ijedtek meg komolyan - mondta az [origo] munkatársa.
A rendezvényhajó nem állt meg, hanem továbbhaladt, majd kisvártatva visszafordult és kikötött az Erzsébet hídnál, ahonnan elindult. Az uszály utasai ez alatt az idő alatt nem láttak vízimentőket a sétahajó közelében - jelentette munkatársunk.