A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
00:00CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
13:00CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Jánosi: Az MSZP ismerte a kritizált médiatörvényt

Vágólapra másolva!
Mind az öt parlamenti párt vezetése ismerhette az új médiatörvény komoly felháborodást kiváltó tervezetét - mondta a Népszabadságnak adott interjúban Jánosi György, aki az MSZP-t képviselte a dokumentumot kidolgozó ötpárti egyezetéseken. Korábban több szocialista elnökségi tag is azt mondta az [origo]-nak: Jánosi nem osztotta meg a szocialista frakcióval, hogy mi került a javaslatba.
Vágólapra másolva!

Mind az öt parlamenti párt vezetése ismerhette az új médiatörvény tervezetét - mondta a Népszabadságnak adott pénteki interjúban Jánosi György MSZP-s képviselő. Mindez azért érdekes, mert több MSZP-s elnökségi tag korábban az [origo]-nak azt állította: nem tudtak arról, mit tartalmaz a médiatörvény ötpárti konszenzussal kidolgozott tervezete.

A név nélküli nyilatkozó elnökségi tagok szerint a tervezet kidolgozásában részt vevő Jánosi nem osztotta meg a szocialista frakcióval, hogy mi került a javaslatba. Azt azonban mindössze egy nappal azelőtt kapták meg, hogy az felkerült a parlament honlapjára - mondta az [origo]-nak szerdán az egyik elnökségi tag. A javaslat mögül - amelyet számos kritika ért, többek között azért, mert szinte karhatalmi jogosítványokkal ruházta volna fel az új médiahatóságot - szerdán hátrált ki az MSZP vezetősége.

Jánosi a Népszabadságnak azt mondta: a nemzeti audiovizuális stratégiát a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) irányításával, széles társadalmi vita után fogadták el. Ez az alapja az új médiatörvénynek - mondta Jánosi. A politikus szerint tavasz végére készült el egy tizenöt oldalas dokumentum, amely az öt parlamenti párt megállapodását rögzítette a koncepció kapcsán. Valamennyi párt vezetése ismerhette a dokumentumokat - fogalmazott Jánosi, aki szerint ennek nyomán indult meg a kodifikációs munka.

"Sokakat bántott talán az, hogy az ötpárti tárgyalások nyomán kialakult egy olyan szakmai, bizalmi viszony, amely a mai politikai életben egyedülló. Nem indulatból beszéltünk egymással, rengeteg jó kompromisszum született" - mondta az ötpárti egyeztetésekről Jánosi, aki azt mondta: az MSZP elnöksége nem vonta meg tőle a bizalmat, továbbra is ő maradt az ügy gazdája. "Most is azt mondom, hogy szakmailag jó a törvény. Ez nem jelenti azt, hogy ne kelljen korrigálni a mi hibáinkból is belekerült passzusokat" - fogalmazott a politikus.

A médiahatóság rendkívül erős jogköreivel kapcsolatban azt mondta: azok a jogosítványok, amelyeket felnagyítanak, kizárólag a piacfelügyeletre, és nem a tartalomra vonatkoznak. A tulajdonosi viszonyok, a külső, belső gyártás mögötti állapot átfésülésére vonatkozik annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki médiamonopólium, illetve hogy a reklámbevételek egy részét ne rejthessék el a külső gyártás során az állami hatóságok elől - mondta. "Nem fog senki bemenni szerkesztőkhöz, újságírókhoz. Vezető tisztségviselők, tulajdonok jöhetnek szóba, de ők is csak végső esetben, szigorúan szabályozott, indokolt bírói végzéshez kötött módon. Ráadásul az eljárás ellen ügyészségi panaszt lehetne tenni" - közölte Jánosi.

Az MSZP elnöksége keddi ülésén egyhangú döntéssel utasította el, hogy a koncepció - amelyet az Országgyűlés honlapja szerint is ötpárti tárgyalások eredményeként fogadtak el - a parlament elé kerüljön. Ehelyett azt javasolták, hogy dolgozzák át a dokumentumot, amely legkorábban tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé. Pető Iván SZDSZ-es képviselő szerint ezzel hosszú időre elszállt az új médiatörvény megalkotásának lehetősége. Hasonlóan nyilatkozott Cser-Palkovics is, aki szerint az MSZP ötpárti megállapodást rúgott fel a döntéssel.

A szocialisták kifogásolták többek között, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) helyett, a tervezet szerint 2009-től felálló Nemzeti Médiahatóság szerkesztőségekbe törhetne be, számítógépeket foglalhatna le, az ellenálló újságírókkal szemben pedig rendőri segítséggel kényszerítő eszközöket alkalmazhatna. Nehezményezték, hogy a javaslat lehetővé tenné a kétharmados parlamenti többséget szerzett párt vagy pártok részére, hogy a közszolgálati médiumok és a médiahatóság vezetéséről kizárólag maguk döntsenek. Az MSZP elégedetlen volt azzal is, hogy megszűntek volna azok a fékek, amelyek azt korlátozzák, egy befektető mekkora részesedést szerezhet a lapokban és a tévékben.

A párt azonban meglehetősen lassan reagált. Több internetes és nyomtatott lap ismertette a tervezetben foglaltakat, mire az MSZP felhozta állítólagos kifogásait. A tervezet [origo] által is megszerzett részletei már jóval azelőtt nyilvánosságra kerültek, hogy az MSZP megfogalmazta volna azokkal kapcsolatos aggályait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!