A jelenlegi adatok szerint egy személygépkocsi gázolta el az úttesten azt a férfi gyalogost, akiről korábban azt hitték, hogy halálos villamosbalesetet szenvedett pénteken este Budapesten, a X. kerületi Maglódi út és a Kada utcai kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az autós segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a gyalogos pedig a baleset következtében az út melletti villamossínre került, ahol feltehetőleg két villamos elgázolta. A férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.