Életveszélyesen megsebesítettek egy 19 éves férfit a Borsod megyei Alsózsolcán hétfő este. A férfi 16 éves élettársának a ruházatát egy másik lövés érte, ami sérülést nem okozott - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A lövések akkor dördültek el, amikor a pár tűzifát pakolt Dankó Pista utcai házának udvarán.
A 19 éves férfit kórházba szállították és több órás hasi műtéten esett át. Jelenleg intenzív osztályon kezelik, állapota súlyos, életveszélyes. Az ügyben több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt indult eljárás.
A távirati iroda szerint a helyiek ijedten beszélnek a történtekről, azt mondják, félnek, mert bárhol megtörténhet hasonló eset, nem érzik magukat biztonságban. A Roma Polgárjogi Mozgalom megyei szervezetének elnöke kedden azt mondta: megoldást kell találni a cigánytelepek védelmére. A rendőrség a területet kordonnal zárta el.
Borsodban ez már a második lövéses támadás: Nagycsécsen egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő vesztette életét, miután november 3-án éjjel Molotov-koktélt dobtak be hozzájuk és rálőttek a házukra. Az áldozatok romák voltak. A rendőrség hangsúlyozta, nem lehet tudni pontosan a támadások motivációját, de egy külön nyomozócsoportot állítottak fel az esetek vizsgálatára.