Azonnali hatállyal elbocsátották a vesztegetéssel gyanúsított négy BKV-ellenőrt - közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője kedden. A négy jegyellenőrt szombaton vette őrizetbe a rendőrség. A gyanú szerint az ellenőrök a jegy és bérlet nélkül utazó emberektől pénzt fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a bírság kiszabásától. A közlekedési vállalat azután döntött elbocsátásukról, hogy a bíróság megállapította: megalapozott a gyanú velük szemben - mondta Kiricsi.
A BKV szóvivője szerint szigorúbb lesz ezentúl a BKV-ellenőrökre vonatkozó felvételi követelmény és a munkájukat is jobban vizsgálja majd a társaság. A jegyellenőröket ezentúl "beépített bliccelőkkel", úgynevezett próbavásárlókkal ellenőrzik majd.
A szóvivő szerint a vállalatnál 406 ellenőr teljesít szolgálatot, akik évente mintegy húszmillió utast ellenőriznek. Évente négy-öt, a szombatihoz hasonló eset fordul elő a cégnél - mondta Kiricsi. "A BKV az utasok érdekeit szem előtt tartva és a 12 ezer tisztességes munkavállaló jó hírének védelme érdekében elhatárolódik az ilyen esetektől" - közölte.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden elmondta, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden szabadlábra helyezte a gyanúsítottakat, és semmilyen kényszerintézkedést nem rendelt el velük szemben. Az ügyészség ez ellen a döntés ellen fellebbezett, mert álláspontja szerint az összebeszélés veszélye miatt szükséges a gyanúsítottak előzetes letartóztatása.