Nem kezdeményez fegyelmi eljárást az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Horváth Györggyel, a Veszprém Megyei Bíróság elnökével szemben - közölte a testület szóvivője, Ujkéry Csaba az MTI-vel. A szóvivő emlékeztetett arra, a fegyelmi kérdése az után merült, hogy a magas rangú bírókat, valamint az ügyészség, az ügyvédi kamara, a parlament és a kormány képviselőit tömörítő tanács egyik február eleji ülésén Draskovics Tibor igazságügyi miniszter felvetette, hogy az OIT foglalkozzon azzal a nyilatkozattal, amelyben Horváth György bírálta a miniszterelnök Magyar Hírlappal szembeni bojkottfelhívását.
Ujkéry szerint az OIT azért nem döntött hamarabb, mert meg akarta várni annak az etikai vizsgálatnak az eredményét, amelyet Horváth kezdeményezett maga ellen. A tanács annak ellenére nem indít fegyelmit, hogy a Magyar Bírói Egyesület Országos Etikai Tanácsa elmarasztalta a Veszprém Megyei Bíróság elnökét. A vizsgálat eredményéről maga Horváth nyilatkozott az MTI-nek, és azt mondta, hogy az etikai tanács szerint "átlépett egy határt" a vélemény-nyilvánításban, azaz politikai területre "tévelyedett".
A bírák politikai természetű kérdésekben nem foglalhatnak állást, nem nyilváníthatnak véleményt - foglalta össze az etikai tanács határozatának lényegét az elmarasztalt elnök az MTI-nek. Horváth emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a tanács nem egy személyről, hanem mindig egyfajta magatartásról, véleményről hoz határozatot. Az etikai döntést a Bírák Lapjában teszik közzé - tette hozzá Horváth György.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök februárban szólított fel minden állami intézményt arra, hogy mondja le a Magyar Hírlapra szóló előfizetését, és közvetve utasította az állami vállalatokat, hogy szüntessék be a fizetett hirdetések és a reklámok megjelentetését az újságban. A kormányfő ezt a lapban megjelent Betelt a pohár című írásra hivatkozva döntötte el. A cikk szerzője, Bayer Zsolt azt fejtegette, hogy a közelmúltban történt több bűncselekményt romák követtek el - akiket gyilkos állatnak nevez -, de ezt szerinte nyíltan nem mondhatják ki a hatóságok és a rendőrök. Bayer arra szólította fel az SZDSZ-t és az MSZP-t, hogy kérjenek bocsánatot a magyar társadalomtól, a rendőröknek pedig adjanak tűzparancsot arra az esetre, ha megtámadják őket, mint az Hevesben is történt.
A Magyar Hírlap honlapján lévő archívumban február 12-i dátummal található egy rövid interjú Horváth Györggyel, akit a lap újságírója azért hívott fel, mert értesültek róla, hogy a bíró előfizetőket gyűjt a Magyar Hírlapra. "Gyurcsány Ferenc felhívása elfogadhatatlan. Ő a KISZ-ben szocializálódott, ezért úgy hiszi, az történik majd, amit elképzel, és utasításba ad. Lépése ráadásul alkotmányellenes is" - fogalmazott Horváth, hozzátéve: "Akciómmal természetesen a tiltakozásomat is ki akartam fejezni a sajtószabadság érdekében."
A bíró az MTI-nek kedden azt mondta, változatlanul fenntartja azt, hogy nem politikai, hanem alkotmányossági kérdésben mondott véleményt, szerinte ugyanis a szólásszabadság elsőrendű alkotmányos jog. Az nem politikai, hanem egyértelműen alkotmányossági kérdéskör - fogalmazott Horváth György, mondván, hogy a bírónak a politizálástól való tartózkodása nem jelentheti azt sem, hogy általános értékek iránti elkötelezettségét ne fejezhetné ki.