A munka becsületének helyreállítása szerepel a kormány jövő évi adócsökkentő programjának középpontjában - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő szerint a 2010-es adóátalakítások nyertesei a munkát vállalók és a munkát biztosítók lesznek. "Azoknak szeretnénk kedvezni, akik ma is a vállukon viszik az országot". Bajnai a munkára rakódó adó "két évtizede nem látott mértékű" csökkentését emelte ki beszédében, amely szerinte a dolgozóknak, a bérből és fizetésből élőknek - közülük is azoknak, akik az átlagos bér körül kapnak jövedelmet - adja a legtöbbet. Jövőre 10 magyar munkavállaló közül 9 az alsó adósávban fog adózni - mondta.
Bajnai szerint minden jövedelmi sávban jobban járnak majd az adózók, kivéve azt a 10 ezer embert, aki kétmillió forintos vagy annál is magasabb havi jövedelemmel rendelkezik. A felső tízezernél nő az adóterhelés; mindenki másnál csökkennek a nettó fizetésre rakodó adók. "Több marad a borítékban, az átlagbéren keresőknél soha nem látott mértékben csökken az adóteher" - mondta.
2010-ben az átlagosan keresők nettó másfél havi bérrel többet visznek haza egy évben, mint az idén. Ez 200 ezer forintos átlagos jövedelemnél, amelynél havonta 122 ezer forintos a nettó jövedelem, 15 ezer forintos havi többletet, éves szinten pedig 180 ezer forintos többletet jelent - közölte.
Bajnai a vagyonadóról azt mondta, hogy a munkára rakodó terhek csökkentésének ellensúlyozását kívánják ellensúlyozni a vagyon nagyobb mértékű megadóztatásával. Szerinte az adónem a társadalmi szolidaritást szolgálja, amelynek minden fillérjét munkahelymegtartásra, munkahelyteremtésre fordítja a kabinet. "A vagyonadóra nemet mondani azt jelenti, hogy a növekedés feltételeit kérdőjelezzük meg Magyarországon." A vagyonadó elsősorban a kiugróan magas és jól mérhető vagyontárgyakat célozza meg - mondta.
A kormány azt szeretné, ha a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot sürgősen tárgyalásba venné az országgyűlés. Erről hétfőn döntenek a képviselők. (A javaslat szövegét itt találja. Arról, hogy miről dönt még a parlament hétfőn, olvassa el cikkünk második olalát!)
"Öncélú sanyargatások"
A kormányfő Magyarország egyensúlyban tartásáról beszélt, miközben már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is engedélyezte, hogy a korábban 2,9 százalékosra tervezett költségvetési hiánycél 3,9 százalékosra emelkedjen - mondta Bajnai Gordon napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus szerint közölte ez az adat az év végére még rosszabb is lehet. Az elmúlt három évben minden megszorítást azzal indokolt a kormány, hogy három százalék alatt kívánja tartani a hiánycélt. Miután ez nem sikerült, a bevezetett megszorítások csak "öncélú sanyargatások" - mondta Navracsics.
A miniszterelnöknek a növekedés beindításáról szóló szavaira reagálva azt mondta, a munkanélküliségi ráta 1992-ben volt legutóbb ilyen magas. Hozzátette, a gazdasági visszaesés üteme az 1991-1992-es adatokra hasonlít, az államadósság GDP-hez mért aránya pedig 1993-1994 körül volt ilyen magas. Navracsics Tibor a szocialista és a szabad demokrata kormányzás egyik legszomorúbb adatának nevezte, hogy 2002-höz viszonyítva 220 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Szerinte az adóelvonások mértéke az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb, egyedül Belgiumban fizetnek magasabb adót a gyermektelen családok, mint nálunk, de ez is csak azért van, mert ők ott "diszpreferáltak". Navracsics szerint a 2004 óta az EU-hoz újonnan csatlakozott tíz ország közül Magyarország az egyetlen, amely nemhogy közeledett volna a többi uniós ország átlagához, hanem inkább távolodott attól.