A kormányellenes tüntetésekről ismert Budaházy György letartóztatása, illetve a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ellen akartak tiltakozni a hétvégén Budapesten, a rendőrség azonban nem engedélyezte a demonstrációkat. Egy szélsőséges internetes portálon pénteken hajnalban jelent meg a felhívás, hogy Budaházy György szimpatizánsai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szombatra tüntetést hirdetnek a Szabadság térre.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken azt közölte: amennyiben lesznek olyanok - különös tekintettel a Magyar Gárda Egyesületre -, akik mégis részt vesznek egy tüntetésen, a rendőrség a leghatározottabban fellép majd velük szemben.
A közlemény szerint Tóth Gábor fővárosi rendőrfőkapitány szombaton egész napra fokozott ellenőrzést rendelt el. Így a rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják a gyanúsnak tűnők ruháját és autóját, a közbiztonságra veszélyes eszközöket pedig lefoglalhatják.
A Magyar Gárda Egyesületet csütörtökön oszlatta fel a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében. A bíróság döntése a Magyar Gárda Mozgalomra is vonatkozik, mert az ítélőtábla szerint az egyesület szerves részének tekinthető. (A tárgyalásról és a Gárda feloszlatásáról részletesebben ebben a cikkünkben olvashat!)