Hetvenöt nap alatt a vállalt feladatok jelentős részét teljesítette a kormány - mondta a Népszabadságnak adott interjúban a hétfői parlamenti szavazás utáni helyzetről Bajnai Gordon kormányfő, aki mint mondta, nem terminátornak, hanem válságkezelőnek szegődött.
A miniszterelnök szerint a hétköznapi szempontból a legnagyobb terheket jelentő döntéseket meghozták, ezért elismerte a szerinte felelősségteljesen, a saját napi érdekein is felülemelkedő szocialista párt és az SZDSZ érdemeit. A kormányfő a lapnak azt mondta, hogy végleges a döntése arról, hogy egy évet adott magának a politikában. Az interjúban arról is beszélt, hogy nemcsak a válságot fékezik meg, de olyan változásokat is elindítanak, amelyekre egy később meginduló gazdasági fejlődés idején építhet a következő kormány, bárki vezesse is.
A kormányfő szerint az MSZP most az ország hosszú távú érdekét képviseli, "míg a Fidesz a régi nótát fújja, olyan ígéretekkel, amelyek teljesítésébe az ország belerokkanna".
Bajnai Gordon szerint a kormány intézkedéseit nagyságrendileg visszacsinálni lehetetlen: "Ha mégis megpróbálják, helyettük sokkal fájdalmasabb intézkedést kéne hozni" - mondta a lapnak. Bajnai ezért veszélyesnek nevezte az ellenzék kommunikációját, mert - mint mondta - "ha valóban mindent visszavonnak, amit eddig bejelentettek, akkor számításaink szerint a hiány tíz százalék körül lenne, ami azonnali összeomlást jelentene".
A kormányfő szerint a jövőben további lépésekre van szükség az önkormányzatok világát, a központi közigazgatás egyes túlbürokratizált részeit és a közösségi közlekedést érintően. Mint mondta, mindhárom terület érinti a jövő évi költségvetést, de ha például az önkormányzatokról vagy a helyközi közlekedésről, azon belül a vasútról is beszélünk, ezek hosszú távú kérdések is egyben.