Csak az SZDSZ-es városvezetők részvételével tartották meg a Főpolgármesteri Kabinet pénteki ülését, amelyen szinte minden előterjesztést Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes jegyzett.
Az MTI úgy tudja, Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a kabinetüléssel egy időben egyeztetésre hívta Steiner Pál MSZP-frakcióvezetőt, Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseket.
Az MSZP-sek a koalíciós feszültségről egyeztetnek, ami azért keletkezett, mert Demszky Gábor csütörtökön a szocialistákkal való egyeztetés nélkül, munkahelyi vezetőként Horváth Csabára ruházta át a BKV felügyeletét, miután Hagyó Miklós lemondott erről (a konfliktusról bővebben ebben a cikkben olvashat). A szocialisták azt akarták, hogy a cég felügyelete a főpolgármesternél vagy Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesnél legyen.
A főpolgármester szerint célszerűbb, ha a koalíciós szerződés szerint a szocialistákhoz tartozó feladat továbbra is náluk van, ők ugyanis eredményesebben lobbizhatnak a kormánynál a BKV állami megsegítéséért.
Az MSZP és az SZDSZ 1994-ben kötött először koalíciós szerződést a főváros irányítására, amelyet az újabb választások után mindig megújítottak. Az együttműködés többször is feszültté vált. Demszky Gábor 2001 februárjában egy hétre fel is mondta a koalíciót.