Élesen bírálja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tavalyi működését az erről szóló jelentésében. Az ÁSZ az ügyben szerda délelőtt tart sajtótájékoztatót, a közel 350 oldalas dokumentum azonban már kedden este felkerült az ÁSZ honlapjára.
Az ÁSZ megállapítja: nem épült ki tavaly a vagyonnyilvántartás egységes rendszere, a vagyont jóváhagyott számviteli politika nélkül tartották nyilván. A jelentés kritizálja az egyes tranzakciókat is, többek között a Malév privatizációját, a sukorói ingatlancserét, a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet ingatlanértékesítését, a MÁV és a Magyar Posta székházakkal kapcsolatos döntéseket.
A jelentés több helyen javaslatot tesz a felelősségre vonásra. A számvevők emlékeztetnek arra: több ügyben folyamatban vannak büntetőeljárások. Maga az ÁSZ ugyanakkor saját hatáskörben ilyet nem indított, ám a jelentésben szerepel, hogy munkatársaik az ügyészség rendelkezésére bocsátottak dokumentumokat, sőt, a számvevők akár tanúként is meghallgathatók, ha arra a hatóság igényt tart.
A leginkább felkapott üggyel, a sukorói telekcserével az ÁSZ foglalkozik ugyan, ám a feladatok megjelölése között nem található kifejezetten ehhez kapcsolódó ajánlás a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium részére. Ennek oka valószínűleg az, hogy a szerződést a számvevők semmisnek tekintik. (A sukorói ingtalancseréről itt olvashat részletesen.)
Az MNV nem ért egyet a számvevőszéki megállapításokkal - olvasható a jelentésben. A vélemények eltérését jelzi, hogy a dokumentumban jelentős helyet foglal el az ÁSZ és az MNV üzenetváltása. Az MNV tulajdonosi jogait gyakorló Pénzügyminisztériumnak is lehetősége volt véleményezni a jelentést, a tárcának azonban nem volt érdemi mondandója: mindössze annyit közöltek, hogy nem kívánnak észrevételt tenni. A Népszabadság szerint ez azt jelenti, hogy a Pénzügyminisztériumban gyakorlatilag elismerik a jelentésben foglaltakat.