A miniszterelnök kérésére elmaradnak idén a minisztériumok karácsonyi rendezvényei - írja a kormányszóvivőre hivatkozva a Blikk. A lap szerint Bajnai Gordon azt kérte a tárcák és háttérintézményeik vezetőitől, hogy idén ne szervezzenek nagy karácsonyi és újévi ünneplést, a rendezvényekre ne költsenek közpénzt. Szilveszteri és karácsonyi ünneplés helyett a dolgozók legfeljebb egy pohár pezsgőt kaphatnak majd.
A döntés értelmében a minisztériumi dolgozók nem kaphatnak karácsonyi ajándékot a munkahelyükön, de ugyanígy nem küldhetnek a tárcák ajándékot külső partnereiknek sem. Elmaradnak a nyomtatott üdvözlőlapok is, mivel a kormány csak elektronikus formában küldött jókívánságokat engedélyez a minisztériumoknak.
Az ünnepi megszorítások mellett az év végi jutalmakat is visszavágják - mondta a Blikknek Szollár Domokos kormányszóvivő: a kormány azt kéri, hogy idén ne legyen karácsonyi vagy újévi jutalomosztás, se ebédjegy, se utalvány, se más juttatás. Szollár szerint csökkentik az éves teljesítményt értékelő jutalmakat is: a "kimagasló teljesítményű köztisztviselők, az eddigi 1,1 millió forint helyett maximum 500 ezer forintot, a "jól" teljesítő alkalmazottak pedig legfeljebb 3 heti pluszfizetést kapnak majd.
A miniszterek és az államtitkárok egyáltalán nem kapnak év végi jutalmat - tette hozzá. Szollár szerint a változások összesen 13 ezer embert érintenek, a spórolástól a kormány több tízmilliós megtakarítást remél.