Csak rádióról szóló dalokat - például a Queentől a Radio Ga Ga című számot - játszanak majd a Danubius Rádióban az utolsó órában, mielőtt szerda éjfélkor a rádió elhallgat - mondta az [origo]-nak Földes Ádám, a Danubius vezérigazgatója. Az utolsó itt hallható zene a Szól a rádió című dal lesz, bár olyan ötlet is volt, hogy egy elhaló szívhanggal búcsúzzanak.
A Danubius szerdán szolgáltat utoljára műsort jelenlegi frekvenciáján, a nap folyamán a jelenlegi és az egykori műsorvezetők is elbúcsúznak a hallgatóktól. Földes elmondta, jelenleg készül egy dokumentumfilm is az utolsó napokról. Hozzátette, még keresik a lehetőségeket a folytatásra, az online tematikus rádióik addig is tovább üzemelnek.
A Danubius szerette volna megtartani műsorszolgáltatási jogát, de nem sikerült nyernie az erre kiírt ORTT-pályázaton, így szerda éjféltől a Class Rádió foglalja el a helyét az eddigi frekvenciáján. A Danubius egyik névtelenséget kérő munkatársa azt mondta, a hangulat meglehetősen szomorú és letargikus a rádiónál, főleg, mert nagyon bíztak a folytatásban, most viszont a munkatársak egy részének fogalma sincs arról, hol folytatják pályafutásukat. Hozzátette, ennek ellenére összetartanak, és visszafogottan viselkednek azok, akiknek "már biztos helyük van, nehogy még jobban megnehezítsék a többiek helyzetét". Úgy tudja, három ismertebb műsorvezető, Jáksó László, Vágó Piros és Abaházi Csaba már megvan, hová szerződik át, de azt nem árulta el, hol folytatják.
A szerda éjféltől ugyancsak megszűnő Sláger szintén búcsúzkodással tölti az utolsó napot, reggeli műsorában összekapcsolódtak a Danubius konkurens műsorával, majd a Sláger Rádió reggeli műsorvezetői, a Boros Lajos és Bochkor Gábor páros választott zeneszámokat. A Sláger egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa azt mondta, náluk is forgat egy stáb, hogy megörökítse az utolsó időszakot. (Lehetséges, hogy a Sláger egy másik, Budapest és vonzáskörzetében fogható adón átmeneti szünet nélkül folytatja, az erről szóló cikkünket itt elolvashatja.)
Szerdán mindkét rádió székhelyénél szimpatizánsok gyülekeztek. A Danubius reggeli műsorának vezetői kimentek rajongóikhoz, akiknek aláírásokat és a rádió emblémájával ellátott tárgyakat osztogattak. Helyszíni tudósítónk szerint egy danubiusos logókkal feldíszített autó is érkezett délelőtt a rádióhoz, amelyben kihangosították a rádió adását az ott gyülekező 40-50 fős tömegnek.
Búcsúzkodnak a műsorvezetők (További képekért kattintson a fotóra!)
Kedden a két új országos kereskedelmi adó rádióengedélyét kiadta a Nemzeti Hírközlési Hatóság; miután az Antenna Hungáriával is megkötötték a szükséges szerződést, a Neo FM és a Class FM így szerda éjfél után elindulhat. Az MTI azt közölte, hogy éjfél után tíz másodperccel kezdi meg működését a Neo FM.