Kisiklott egy tehervonat három, gázolajat tartalmazó tartálykocsija Csepelen, a Szabadkikötő úti kereszteződésnél hétfő kora este. A baleset miatt áll a közúti forgalom: a kétszer két sávos utat mindkét irányban lezárták.
A BKV fődiszpécsere a Független Hírügynökségnek elmondta: a zárás a 179-es autóbusz közlekedését érinti. Ezek a járatok a Soroksári úton át a Gubacsi hídon át mennek Csepelre. Az utasoknak azt ajánlják, hogy HÉV-vel közlekedjenek.
Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese az MTI-nek azt mondta, azt egyelőre nem tudni, hogy a tartályok megsérültek-e, és folyt-e ki üzemanyag. Mint mondta, a vegyvédelmi szakemberek úton vannak a baleset helyszínére. A tartálykocsik visszaemelése előreláthatóan három-négy órát is igénybe vehet.