Sólyom László köztársasági elnök aláírta a korábban az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött és változatlan formában elfogadott Ptk.-t szentesítő törvényt - olvasható az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium keddi közleményében.
A köztársasági elnök december végén jelentette be, hogy nem írja alá a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről szóló törvényt. Sólyom két kifogással indokolta a törvények visszadobását. Nem értett egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, mely "átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra". Másrészt szerinte aggályos, hogy két részletben léptetnék hatályba a törvényt.
Az államfő korábban elégedetlen volt magával az új Ptk.-val is, október 13-án először annak elfogadott szövegét küldte vissza a parlamentnek. Szerinte a törvény kiemelkedő jelentőségű, a mindennapi életben leggyakrabban alkalmazott jogszabály, ezért minden részletében különösen átgondoltnak, időtállónak kell lennie. Szerinte az új Ptk. nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Az államfő néhány kifogását figyelembe véve, azóta újra megszavazta a törvénykönyvet az Országgyűlés.