Kiadta az [origo]-nak a KDNP azoknak az ingatlanoknak a listáját, amelyet a párt a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül kapott állami hitelből vásárolt. Az adatokért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével a Figyelő című hetilap indított pert az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz és a KDNP ellen, miután a pártok üzleti, illetve banktitokra hivatkozva megtagadták az információk kiadását. A bíróság első fokon úgy döntött, hogy a pártfinanszírozás átláthatósága érdekében nyilvános adat, hogy mennyi hitelt kaptak és ebből milyen ingatlanokat vettek.
A KDNP elfelejtett fellebbezni
Az ítélet után az [origo] valamennyi érintett pártot megkérdezte, eleget tesznek-e a bíróság döntésének vagy fellebbeznek. Ekkor még nem telt le a fellebbezésre rendelkezésre álló határidő, erre hivatkozva az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP sem adott érdemi választ. Az írásba foglalt ítélet postázása, illetve a fellebbezési határidő lezárulta után ezért újra megkérdeztük őket, kiderült, hogy az MSZP és az SZDSZ nem adta ki az adatokat, hanem fellebbezett, a Fidesz pedig nem is válaszolt kérdésünkre.
A KDNP frakcióvezető-helyettese és pártügyésze, Rubovszky György akkor azt állította, hogy a párthoz nem jutott el az írásbeli ítélet, ezért semmilyen lépést nem tettek. Később a párt sajtóosztálya az [origo]-val azt közölte, hogy tévedés történt, elkeveredett a bírósági dokumentum. Mivel közben a jogorvoslati határidő letelt, már nem tudtak fellebbezni, végül a KDNP kiadta az [origo]-nak a hitelből vásárolt adatok listáját.
75 millió a székházért
A KDNP sajtóosztálya azt közölte, hogy közel háromszáz millió forint hitelt vettek fel a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül, és ebből összesen 18 ingatlant vásároltak országszerte. A legolcsóbb egy ózdi ingatlan volt, amelyet 2,2 millió forintért vásároltak, a legdrágább pedig a párt fővárosi székháza, a XIV. kerületi, Bazsarózsa utcai központ, amelyet 75 millió forintért vettek. A többi ingatlanhoz képest sokba - 39 millió forintba - került a pécsi pártközpont épülete is.
Budapesten négy kerületben - a VII., a XIV., a XVI. és a XVII. kerületben - vásároltak ingatlanokat, de a hitelből terjeszkedni tudtak Dunaújvárosban, Nagykanizsán, Jászberényben, valamint Szombathelyen és Székesfehérváron is. Egerben először egy több mint 27 milliós épületet vettek, de mivel ez nem volt megfelelő, később eladták, és helyette egy 10 millió forint értékű ingatlant vásároltak (a nyilvánosságra hozott KDNP-s ingatlanlistát a cikk második oldalán megnézheti).
Kényelmes feltételekkel hitelez az állam a pártoknak
2007-ben az országgyűlés döntött arról, hogy az államtól bérelt irodahelyiségeiket a pártok megvásárolhatják, és ehhez az állam segítséget nyújt a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül. A hitelből vásárolt ingatlanok adatait egyedül az MDF adta ki, közölték a kölcsönszerződés szövegét, és egy listát is nyilvánosságra hoztak azokról az ingatlanokról, amelyekre a hitelt fordítanák. A listán 21 ingatlan, köztük a párt Szilágyi Erzsébet fasori központja szerepel, az erre fordított összeg összesen 454 778 198 forint volt.
Az MDF által nyilvánossá tett kölcsönszerződés szövegéből derült ki, hogy a hitelt igénybe vevő pártoknak se kezelési költséget, se folyósítási jutalékot, se módosítási díjat, se projektvizsgálati díjat, se rendelkezésre tartási jutalékot, se előtörlesztési díjat nem kellett fizetniük. A kamat mértéke "háromhavi BUBOR +1 százalék/év" (a BUBOR jelentése Budapesti bankközi forint-hitelkamatláb), ami most valamivel több mint 5+1 százalékot jelent. (A pártok számára adott, kedvező hitelről szóló korábbi cikkünket itt elolvashatja.)