Hétfő estétől kedd reggelig összesen 103 helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait - közölte Szentes György, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője kedden. Több mint hatvan helyen szivattyúzni kellett az eső miatt, ezen kívül fakidőlések és épületek kisebb mértékben megrongálódott tetőszerkezetei miatt is érkeztek riasztások - tette hozzá. A legtöbb riasztás Nógrád megyében volt, itt elsősorban az eső okozott problémát, míg a leszakadt ágak, fák Pest megyében adták a legtöbb munkát.
Késésekre kell számítani a vasúti közlekedésben is, a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Hatvan vasútvonalon - közölte a MÁV szóvivője, Sigulinszki Tibor. A Budapest - Szolnok vonalon egy elromlott biztosítóberendezés okoz problémát, emiatt délig 10 és 40 perc közötti késéssel közlekednek majd a vonatok. A Budapest-Hatvan vonalon is a biztosítóberendezés hibásodott meg, itt átlagosan 20-30 perces késések vannak, a gödöllői elővárosi vonatok pedig nem közlekednek.
A Vámosgyörk-Újszász-Szolnok vasútvonalon Jászárokszállás és Jászapáti állomások között a víz alámosta a vasúti pályát, ezért ezen a szakaszon a vonatok nem tudnak közlekedni. Az utasokat Jászapáti és Vámosgyörk állomások között vonatpótló buszok szállítják.
Június első napján folytatódik az őszies idő, sokfelé lesz eső, zápor. A friss időjárási helyzetről itt tájékozódhat.