Végül mégis Horváth Csaba mellett maradt az MSZP

Vágólapra másolva!
Nem sikerült az MSZP utolsó kísérlete sem, a párt nem tudta rávenni az LMP-t, hogy álljon be egy közös főpolgármester-jelölt mögé, így Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettes marad a szocialisták jelöltje. A Népszabadság szerint az MSZP utolsó ajánlata az volt, hogy Kaltenbach Jenő korábbi kisebbségi ombudsman mögött sorakozzon fel a két ellenzéki párt.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg végleg eldőlt, hogy Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettes lesz az MSZP főpolgármester-jelöltje az október 3-i önkormányzati választáson. A párt országos elnöksége kedd este - a Magyar Nemzet és a Népszabadság értesülése szerint is - megerősítette Horváth indítását, miután nem sikerült helyette olyan jelöltet találni, akit más szervezetek, mindenekelőtt az LMP is támogatott volna.

A Népszabadság szerdai száma szerint az MSZP utolsó kísérletként Kaltenbach Jenő korábbi kisebbségi ombudsmant, a Független Rendészeti Panasztestület első elnökét ajánlotta az LMP figyelmébe. A lap szerint a szocialisták vezetése azt tervezte, hogy Kaltenbachot egy civil szervezet jelöli, majd az LMP is támogatja, végül pedig az MSZP is felsorakozik mögé. Az LMP azonban nem ment bele ebbe, így maradt Horváth a szocialisták jelöltje.

A Népszabadság meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja: Kaltenbach személyesen is egyeztetett az LMP frakcióvezetőjével, Schiffer Andrással, de ő végig sem hallgatta, csak közölte, hogy nekik már van főpolgármester-jelöltjük Jávor Benedek képviselő személyében. Kaltenbach a lapnak megerősítette, hogy megkeresték a főpolgármester-jelölés ügyében, Schiffer pedig megerősítette a találkozó tényét, de azon szerinte az emberi jogi bizottság üléséről beszéltek.

Az MSZP budapesti párttanácsa még februárban nevezte meg Horváth Csabát a párt főpolgármester-jelöltjeként. A szocialisták országos vezetése azonban szerette volna elérni, hogy Horváth helyett valaki mást indítsanak, aki mögé lehetőleg más szervezetek is felsorakoznak. Lendvai Ildikó korábbi pártelnök például kongresszusi búcsúbeszédében azt mondta: az pártvezetésnek meg kell találni a módját, hogy az MSZP az önkormányzati választásokon ne lépjen "az öngyilkos bezárkózás útjára".

A budapesti pártvezetés azonban azt a módszert választotta, hogy nyílt levélben szólította fel az LMP-t az együttműködésre, amit a párt visszautasított, hiszen akkor már volt saját jelöltje. Ezután Molnár Zsolt, a párt fővárosi alelnöke nyílt levélben szólította fel Jávort, hogy lépjen vissza Tarlós István, a Fidesz jelöltje javára, mert külön indulása úgyis csak őt segíti (a főpolgármester-jelölés mögött meghúzódó megfontolásokról korábbi cikkünkben olvashat).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!