A Magyar Közlöny 200. számában a költségvetési törvény mellett három másik jogszabályt is közzétettek. Ezek között van a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvény; az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása - amely többek között három évre állítja vissza a gyest -, valamint a közlekedési tárgyú törvények módosítása is.
Az ezt követően közzétett 201. szám tizenegy további törvényt tartalmaz, köztük a köztisztviselők és a közalkalmazottak jogállásáról szóló jogszabályt, valamint a sztrájktörvény és a társasházi törvény módosítását.
A december 21-én hajnalban elfogadott - itthon és külföldön is sokat bírált - médiatörvény egyik számban sem jelent meg.