Mekkora fába vágja a fejszénket a kormány?

Matolcsy György, Orbán Viktor és Fellegi Tamás az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) bemutató tájékoztatóján, a Budapest Marriott Hotelben
Vágólapra másolva!
Nyugdíjrendszer, gyógyszertámogatási rendszer és tömegközlekedés - ezeken a területeken készül jelentős átalakításokra a kormány a miniszterelnök bejelentése alapján. Mik lehetnek a következmények, hol lehet spórolni, és mennyit?
Vágólapra másolva!

A kormány Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszer, a gyógyszertámogatási rendszer és a tömegközlekedési rendszer reformját - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Dow Jones hírügynökségnek és a Wall Street Journal napilapnak adott múlt csütörtöki interjúban.

A reformokról Matolcsy György tavaly novemberben beszélt először, a miniszter akkor azt mondta: a kormány február végén előáll egy programmal, amelyben közel 100 strukturális reformot határoz majd meg. "A reformok javítani fogják Magyarország működését, és 600-800 milliárd forintos megtakarítást eredményeznek, ezzel az adórendszerbe történő befektetés megtérül" - tette hozzá a miniszter, akinek a szavaiból az is kiderült, hogy a reformok érintik majd a nyugdíj, a járulékfizetési és az egészségbiztosítási rendszert is.

Részletek egyelőre nem ismertek, de az [origo] utánanézett, mekkora összegekről lehet szó, milyen lépésekre lehet számítani, illetve melyek lehetnek a lehetséges változások következményei.

1. Nyugdíjrendszer

Az évszázad közepére a lakosság több mint fele nyugdíjas lesz Magyarországon, az ő nyugdíjukat pedig a kisebbségbe kerülő dolgozóknak kell majd előállítani, pedig az ő befizetéseik most sem elégségesek ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák a nyugdíjkasszát.

Mit tehet a kormány, hogyan tudja nullszaldóssá tenni az évi százmilliárdos veszteségeket termelő rendszert, vagyunk-e már olyan eltökéltek, mint a svédek és tényleg a sok álrokkanttal van-e a legnagyobb baj? A nyugdíjreformról szóló cikkünket itt találja meg!

2. Gyógyszertámogatási rendszer

Matolcsy György ígérete szerint a kormány 100 milliárddal mérsékelné a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását, vagyis az úgynevezett gyógyszerkassza kiadásai az idénre tervezett 343,5 milliárd forintról 240 milliárd forint körüli összegre csökkennének.

Mennyit költ az ország gyógyszertámogatásra? Sok vagy kevés ehhez képest a meglebegtetett 100 milliárd forintos megtakarítás? Hogyan lehet elvileg csökkenteni a gyógyszertámogatási összeget? Mivel járhatnak az egyes lehetőségek, hol lehet spórolni? Mi lett a gyógyszer-gazdaságossági törvénnyel? A gyógyszertámogatási rendszer átalakításáról szóló cikkünket itt találja meg!

3. Tömegközlekedés

Fejenként több mint 25 ezer forintot fordítanak a magyarok évente a legnagyobb közlekedési társaságok működtetésére, mert sokan képtelenek kijönni bevételeikből.

Mennyire lesz nehéz dolga, mennyi különféle szempontot kell figyelembe vennie a kormánynak? Melyek a legkényesebb, mindenképpen átalakításra szoruló pontok, és mi nehezíti a kormány dolgát? A tömegközlekedés átalakításáról szóló cikkünket itt találja meg!

A munkanélküliek támogatása már jelentősen változott

Orbán Viktor a munkanélküliségi rendszer átalakítását is a kormány egyik fő feladatának nevezte, ezen a téren a kormány már az elmúlt hetekben komoly bejelentéseket tett.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tavaly november végén jelentette be, hogy számos szigorítás lesz a szociális és a foglalkoztatási törvényben a következő időszakban: az egyik ilyen, ha valaki legalább 30 munkanap munkaviszonnyal nem rendelkezik az adott évben, akkor a következő évben semmilyen állami ellátásra nem szerez jogosultságot, a másik pedig az, hogy végzettségtől függetlenül el kell fogadni a felajánlott közmunkát (erről itt olvashat részletesen). Az államtitkár december közepén ehhez azt tette hozzá, hogy rendben kell tartania a lakókönyezetét annak, aki munkanélküliként állami támogatást szeretne kapni (erről itt olvashat részletesen).

A munkapiaci és foglalkoztatási szigorításokról szóló tervezek már szerepeltek a "Nemzeti közfoglalkoztatás 2011" programban is, amely szerint a munkaképes emberek esetében a rendelkezésre állási támogatást (rát) a bérpótló juttatás (bpj) váltja majd fel, és a rászorultságot az önkormányzat állapítja majd meg, a támogatás folyósításához pedig 30 nap munkaviszonyt kell igazolni.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!