Az esőben is kitartottak a kormány ellen tüntető pedagógusok

Tüntetés, pedagógus-szakszervezetek, PDSZ, oktatási államtitkárság
Vágólapra másolva!
A kormány oktatási elképzelései ellen tüntettek vasárnap a pedagógus-szakszervezetek az oktatási államtitkárság épülete előtt. A szakszervezetek szerint ha a kormány továbbra sem vonja be őket a javaslatok előkészítésébe, akkor ősszel az érdekérvényesítés keményebb formáját, a sztrájkot is bevetik. A körülbelül háromezer fős tömeg nagy része a vasárnapi zápor ellenére is kitartott. Az oktatási államtitkárság azt közölte: többször is egyeztettek a szakszervezetekkel.
Vágólapra másolva!

Sok baja van a kormánnyal a vasárnapi pedagógustüntetésre kilátogató körülbelül 3- 3,5 ezer embernek. Volt, aki a tervezett közoktatási átalakítást kifogásolta az [origo] tudósítójának, volt, aki azon bosszankodott, hogy a kormány szerintük nem egyeztette a szakmai szervezetekkel az elképzeléseit, volt, aki az egész kormány működését tartja rossznak, és ezért jött el.

"Nem félünk a munkától" - mondta a tüntetés beszédeit megnyitó Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Azt mondta: nem az a baj, hogy a kormány több munkát vár a tanároktól, hanem az, hogy a mostani alacsonyabb óraszámok mellett is több mint 50 óra a tanárok munkaterhelése egy héten egy 2010-es felmérés szerint. Ha nem jutunk dűlőre ennek az épületnek a gazdáival, akkor el kell gondolkodnunk, hogy ősszel az érdekérvényesítés keményebb formáját, a sztrájkot is bevetjük - jelentette ki Mendrey a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Szalay utcai épülete előtt.

A pedagógus-szakszervezetek tüntetése vasárnap reggel 9 órakor indult, a tüntetők ekkor kezdtek gyülekezni a képviselői irodaház melletti Olimpiai parkban, és később innen vonultak át a NEFMI épületéhez. A demonstrálók nagy része - tudósítónk szerint - a vasárnap délutáni zápor ellenére is kitartott. A tüntetésen a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a PDSZ mellett a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének tagjai vettek részt.

"Hoffmann Rózsa elvirágzott"

Galló Istvánné, a PSZ elnöke az MTI-nek a helyszínen azt mondta: a megmozdulást többek között azért szervezték, mert a miniszterelnök nem jelölt ki a kormányt képviselő személyt, akivel az oktatáspolitikai változtatásokról egyeztethettek volna. Hozzátette: meggyőződésük, hogy az oktatási intézmények államosítása nagyarányú intézménybezárással, illetve 30-40 ezer pedagógus elbocsátásával járna.

A szakszervezetek a megmozduláson petíciót kívánnak átadni a kormánynak. Tízszázalékos béremelés mellett azt követelik, hogy az oktatási intézmények fenntartásáról, finanszírozásáról ne a kormányhivatalok, hanem a fenntartók döntsenek, így a munkáltatói jogkörökről, a pedagógusok munkaidejéről, a kötelező óraszámról, a bérezésükről és a juttatásaikról se nélkülük döntsenek. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a kormány csökkenteni akarja a tankötelezettség idejét, illetve a felsőoktatási hallgatók számát, és kivennék a szakmunkásképzést a közoktatásból.

Tudósítónk szerint többen is olyan mellényt viselnek, amelyen "a pedagógusok nélkülözhetetlenek", egyikük tudósítónk szerint azt kiabálta, hogy "Hoffmann Rózsa elvirágzott". Több résztvevő transzparenst tartott a kezében annak a megyének a nevével, ahonnan a tüntetők érkeztek. A táblákon olyan feliratok is olvashatók, mint "valódi demokráciát most", "erre a kormányra kár volt nyolc évet várni". Egy transzparensen szerint pedig a "Folyamatos Ígérgetők Diktatórikus Egyeduralkodók Szövetsége" kezdőbetűiből áll össze a Fidesz rövidítés.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A tüntetők az államtitkárság előtt. További képekért kattintson!


"Nem hagyjuk, hogy a fejünkre csináljanak"

"Külön lehet ezt választani?" - kérdezte egy tíz éve óvónőként dolgozó nő, amikor arról kérdeztük, hogy a kormány egész politikája vagy a pedagógusokat érintő döntések miatt tiltakozik. A vele álldogáló, 34 éve matematikatanárként dolgozó férfi szerint a legnagyobb baj, hogy az oktatás átalakításáról elmaradt párbeszéd, de hozzátette: "nem csak a pedagógusokról szól a tüntetés". A férfi több tüntetésen is kinn volt, amelyet a kormány intézkedései ellen az elmúlt hónapokban szerveztek, azt mondta, azért jött el, mert "nem hagyjuk, hogy a fejünkre csináljanak".

Egy vidéki angoltanárnő szerint a tervezett óraszámemeléssel sok tanár válik feleslegessé, és nincsen különbség aszerint, hogy ki milyen tárgyat tanít. "Matematikailag mindenkit érint" - mondta. "Nem lesz eredménye" - mondta egy szintén angolt tanító férfi az [origo]-nak arról, hogy mire számít a tüntetés után. Azt mondta magáról, hogy nem mérges, de nemcsak az oktatási kormányzattal van baja, hanem "az egész bagázzsal, amelyik itt garázdálkodik". Az [origo]-nak nyilatkozó óvónő viszont azt mondta: eddig nem járt tüntetésekre, "most éreztem azt, hogy mozdulni kell".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson!

Az egyik tüntető az [origo]-nak azt mondta: jobb lett volna a kisebb vidéki iskolákat bezárni, ami ellen korábban ellenzékben tiltakozott a Fidesz. A tüntető szerint az iskolabezárás azért szerencsésebb, mint az összevonás, mert a bezárásnál csak az egyik intézmény jár rosszul, a többi nem, ellentétben az összevonással.

A kormány szerint volt egyeztetés

A tüntetésre reagálva Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közleményében azt írta: a kormány konzultációt folytat az iskolákkal, valamint a tanárokkal, és várja, hogy az emberek milyen oktatási rendszer mellett döntenek a szociális konzultáció keretében. Hozzátette: a kormány a döntéseit a konzultációk eredményének ismeretében hozza majd meg. Az oktatási államtitkárság pedig azt közölte: a közoktatási törvény koncepciójáról a törvényben előírt kötelezettségén felül jóval több egyeztető és informális megbeszélést folytatottak az érdekvédelmi szervezetekkel.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója elítéli a vasárnapi pedagógustüntetést, mert a párt szerint az nem szolgálja a pedagógustársadalom érdekeit, a hátterében nem szakmai, hanem politikai érdekek állnak. A KDNP közleménye szerint a szakszervezetek olyan kérdések miatt szerveztek tüntetést, amelyekről a kormány nem döntött, így azokról még nem lehet részletekre kiterjedő egyeztetéseket folytatni. Az időpontválasztás a Nemzeti Összetartozás Napjának közelsége miatt is méltatlan - tette hozzá a közlemény.


Az MSZP szerint a kormány az elmúlt egy évben teljesen elfelejtette a pedagógusokat, akik a jövőben elbocsátásokra és bércsökkenésre számíthatnak. Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: a kabinet a következő évekre 30 ezres létszámleépítést tervez az oktatás területén, az állásukat megtartó pedagógusok pedig óraszámemeléssel, illetve túlóra-, szakkör- és helyettesítési pótlékuk megvonásával számolhatnak. Az MSZP politikusa kifogásolta, hogy a kormány a tervezett változtatásokról nem kérdezte meg a pedagógusokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!