Magyar Nemzet: Galambos Lajos fiát tanúként beidézték a kémügyben
![Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főnöke](https://cdn.origo.hu/2024/01/-iKnVIMH650OhIUHTcjb5waJPbZry73nHmWZpHk4ke0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkMTRkMDU4MzBlMTQzMGNhYjExNzIwNWYzN2JjZTcy.webp)
Az előzetes letartóztatásban levő, kémkedéssel gyanúsított egykori Nemzetbiztonsági Hivatal-vezető, Galambos Lajos fiát tanúként idézte be a kémügyben a nyomozást folytató Nemzeti Védelmi Szolgálat - írja a Magyar Nemzet Galambos ügyvédjére, Molnár Lajosra hivatkozva. Molnár azt mondta a lapnak, hogy ügyfele fia elment a Budapesti Katonai Ügyészség épületébe, de nem tett vallomást.
A július elején kirobbant kémügyben Galambos Lajost, a polgári elhárítás volt vezetőjét kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját pedig bűnpártolással gyanúsítja a Budapesti Katonai Ügyészség. Utóbbi előzetes letartóztatását nem látta indokoltnak a bíróság. Szilvásy György korábbi titkosszolgálati minisztert is július elején vették őrizetbe, a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa azonban szabadlábra helyezte őt. Galambos előzetes letartóztatása augusztus első hetében lejár.
A három egykori titkosszolgálati vezető ellen felhozott gyanúról egyelőre hivatalosan semmit nem tudni, az ügy részleteit több évtizedre államtitoknak minősítették, a Budapesti Katonai Ügyészség pedig eddig egyszer sem kommentálta vagy erősítette meg a megjelent híreket. Az ügy részleteiről és lehetséges hátteréről itt tájékozódhat bővebben.