Kódfejtő gép, fogamzásgátló, görkorcsolya - mivel kereskednek a magyarok Óceániában?

óceániai szigetek
Vágólapra másolva!
Egy ötven ember által lakott, mindentől több ezer kilométerre elterülő szigetről görkorcsolyákat, más óceániai országokból pedig repülőgép-turbinát, rizst és vibrátoros masszírozógépet is importáltak Magyarországra az elmúlt évtizedben. A kormány májusban döntött arról, hogy diplomáciai kapcsolatot létesít a Föld túloldalán található szigetekkel, de leleményes magyarok már betették a lábukat Óceániába, és vittek magukkal magyar műanyaghabot és fogamzásgátlót is.
Vágólapra másolva!

Vanuatu

Forrás: AFP

Vanuatu egy több mint 80 szigetből álló vulkáni szigetlánc Ausztráliától keletre. Közel 250 000 fős lakossága rohamosan növekszik, amivel a gazdaság nem igazán tud lépést tartani, a legtöbb ember továbbra is önellátó a földrengések és szökőárak által gyakran sújtott szigeteken. A szigetlakók nagyon erősen kötődnek a hagyományaikhoz, a BBC szerint a nők máig kevesebb joggal rendelkeznek, mint a férfiak. A brit és francia fennhatóság alól 1980-ban felszabadult ország az ausztrál segélyek mellett a mezőgazdaságból és az ökoturizmusból él, de adóparadicsom is, a kormány csak az importált árukat adóztatja meg, a személyi jövedelmet és a cégek profitját nem.

Vanuaturól 2003 óta csak 2006-ban érkezett áru Magyarországra: 7000 forint értékű hurkolt ágyneműt és egy 16 000 forintos videofelvevő készüléket hozott be valaki, tovább 7 darab hűtőládát exportáltak a szigetekre 1 millió forint értékben.

Palau

Forrás: Wikipedia

A legnyugatibb óceániai szigetcsoport, a több mint 200 vulkáni és korallszigetből álló Palau a Fülöp-szigetek és Indonézia között, az Egyenlítőtől északra található. Alig több mint 20 000 lakosa van, függetlenségét 1994-ben nyerte el, de több más óceániai országhoz hasonlóan az USA látja el védelmét. Az országot brit hajósok fedezték fel, de spanyolok, németek és japánok fennhatósága alatt is állt a második világháborúig, amikor Amerika kemény harcokkal foglalta el Japántól. Palau a BBC szerint a fenntartható turizmusból próbál megélni, de gazdaságát a külföldi, főleg amerikai segély tartja életben: az ország legnagyobb munkaadója a kormány, az USA-n kívül Tajvannal van szoros kapcsolata, jelenlegi elnöke is tajvani nagykövet volt korábban. Az ősi kultúráját és hagyományait erősen őrző ország 2009-ben azzal került be a hírekbe, hogy befogadott hat ujgur rabot az USA guantánamói börtönéből.

Palau az egyetlen olyan csendes-óceáni ország, amellyel Magyarország diplomáciai kapcsolatot keres, de az elmúlt 8 évben semmilyen regisztrált kereskedelmet nem folytatott a KSH adatai szerint.

Fidzsi-szigetek

Forrás: AFP

Az Új-Zélandtól északra található, több mint 800 vulkanikus és korallszigetből álló Fidzsi-szigetek 850 ezer fős lakossága erősen megosztott, az egykori brit gyarmaton az elmúlt két évtizedben egymást érték az etnikai feszültségek és puccsok. Az országban az őslakosok és az indiai vendégmunkások leszármazottai között van feszültség, körülbelül fele-fele arányban teszik ki a lakosságot. 2006-ban a hadsereg vette át a szigetek irányítását, de a politikai bizonytalanság miatt 2009-ben kirúgták a brit nemzetközösségből. A Fidzsi-szigetek a BBC szerint főleg cukoriparára és az elmúlt évtizedekben gyengélkedő turizmusra építi gazdaságát, de arany-, ezüst- és mészkőbányászat, valamint könnyűipar is van a szigeteken. A viszonylag sokszínű gazdaság ellenére az ország hatalmas költségvetési hiánnyal küzd, és a BBC szerint a Fidzsi-szigeteken az egyik legmagasabb az egy főre jutó külföldi segély összege a világon.

A Fidzsi-szigetekkel a többi óceániai szigetnél előbb kereste a kapcsolatokat a magyar diplomácia, de a kapcsolatfelvétel máig nem zárult le hivatalosan. A két ország között 2003 és 2007 között minden évben néhány millió forintos áruforgalom volt: általában női és férfiruhát, vagy egyéb textilárukat importáltak és exportáltak. A legnagyobb forgalom, több mint 7 millió forint 2006-ban volt, ekkor a ruhák mellett további 4,3 millióért adatfeldolgozó gépekhez, "kódolt adatokat átíró gépekhez" szükséges alkatrészeket, valamint 2,2 millióért tornatermi atlétikai felszerelést is vittek ki a szigetekre.

A Magyarországra érkező importban megjelenik 13 000 forint értékű nyers korall és kagylóhéj. 2004-ben egy nagyobb, 3 millió forintos szállítmány ment Magyarországról a Fidzsi-szigetekre, amelyben hormon alapú kémiai fogamzásgátló készítmények voltak. 2009-ben közel félmillió forintért vittek ki vegyipari és elektronikai termékeket, 2010-ben pedig hasonló termékek érkeztek Magyarországra 1 millió forintért. 2010 export szempontjából az egyik legaktívabb év volt, 6,5 millióért exportáltak az országba hűtőgépeket, és további 1,5 millió értékű ismeretlen árut.

Tokelau és Pitcairn

Forrás: Wikipedia

A Csendes-óceánon rengeteg további szigetcsoport található, amelyekkel Magyarország nem keres diplomáciai kapcsolatot, mert nem független államok, hanem valamelyik nagyhatalom (USA, Ausztrália, Nagy-Britannia, Franciaország) fennhatósága alatt állnak. Két ilyen sziget példája jól mutatja azonban, hogy még a világ legvége is tartogat üzleti lehetőségeket a magyaroknak.

Az Új-Zélandhoz tartozó Tokelau-szigetek mindössze három atollból áll, amelyeken alig 1500 ember él önfenntartó mezőgazdaságból. A szigetre a KSH adatai szerint 2005-ben 1,2 millió forintért exportáltak Magyarországról vas és acél raklapokat, 2008-ban 18 millióért petróleumot, 77,7 millió forintért pedig antibiotikumokat. A szállítmány hosszú utat tehetett meg, hiszen Tokelaun nincs reptér, és a BBC szerint a szomszédos Szamoáról is egy napos hajóút eljutni a szigetekig.

A Pitcairn-szigetek egy lakott és három lakhatatlan szigetből álló brit tengerentúli terület, amely a Csendes-óceán kellős közepén található, Tahititól 2100 kilométerre, Panamától 6600 kilométerre. A szigeten, ahol csupán 50 ember él, honlapja szerint bélyegeket, érméket, mézet és szappant állítanak elő: ehhez képest 2010 novemberében valaki több mint 2 millió forint értékben importált innen görkorcsolyákat Magyarországra.

Amennyiben kereskedett már a felsorolt szigetek valamelyikével, írjon az [origo]-nak a hirek@origo.hu-ra, és mesélje el, hogy milyen óceániai szigetekkel üzletelni!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!