"Nem az a hatszázezer forint dühít" - miért nem kaptak kártérítést a lerázott romák?

Kártérítésre számítottak, ehelyett több tízezer forint perköltséget kell fizetniük azoknak a roma asszonyoknak, akiket 2007-ben származásuk miatt nem vettek fel egy édességcsomagolói állásra. Az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a Fővárosi Bíróság korábban milliós büntetéseket szabott ki az érintett cégekre, a kártérítési ügyben eljáró bíróság mégis úgy döntött, nem bizonyítható, hogy a munkaadó diszkriminálta a roma nőket.

"Úgy érzem magam, mint aki elment egy nagyon jó szakorvoshoz, aki garantálta, hogy meggyógyítja, de ehelyett váratlanul hátba szúrta" - mondta az [origo]-nak Ilona. A nőnek minden reménye meglehetett arra, hogy testvérével együtt megkapja azt a fejenként hatszázezer forint kártérítést, amit azért kértek, mert roma származásuk miatt nem kaptak meg egy nápolyicsomagoló állást, amire 2007-ben jelentkeztek, és amire végzettségük alapján meg is feleltek volna. A reményre az jogosíthatta őket, hogy az elutasításuk után az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) és a Fővárosi Bíróság is megállapította, hogy a munkaadók "kisebbséghez való tartozásuk és bőrszínük miatt" diszkriminálták őket, és ezzel megsértették a jogaikat.

Egy friss bírósági határozat szerint mégsem kapnak kártérítést, sőt, a bíróság fejenként közel negyvenezer forint perköltség megfizetésére kötelezte az asszonyokat. A négy éve húzódó eljárás egy szerencsétlen hiba miatt ezzel valószínűleg véget is ér, bár a roma nőket képviselő jogvédő szervezet szerint van még halvány esély arra, hogy számukra pozitív fordulatot vegyen az ügy.

Telefonon rázták le őket

Ilona és testvére, Mária már 2007-ben elmesélte az [origo]-nak rosszul végződő munkakeresésük történetét (a két nő kérte, hogy keresztnevükön említsük őket a cikkben). A Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson élő asszonyok több - roma és nem roma származású - helyivel együtt egy csomagolói munkára jelentkeztek 2007-ben. Az álláshirdetést Mária találta egy hirdetési újságban, szólt a testvérének, és együtt beszerveztek még öt embert, akikkel korábban együtt dolgoztak. A telefonon megbeszélt budapesti találkozóra egy személyszállítással foglalkozó helyi vállalkozó vitte el őket kisbusszal.

A hirdetést az édességek gyártásával foglalkozó üzem megbízásából egy munkaközvetítő cég adta fel, ez a cég kölcsönözte volna munkáltatóként az asszonyokat az édességgyártónak a csomagolói munkára, és ők fogadták a jelentkezőket. A két nő beszámolója és az ügyben született hatósági iratok szerint a munkaközvetítő és a szabadszállásiak megbeszélésén még úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, még abban is megállapodtak, hogy az a szabadszállási vállalkozó fogja őket a munkahelyre szállítani, aki a találkozóra is elvitte őket, és a dolgozóknak havonta 14-15 ezer forintot kellene fizetniük fejenként az utaztatásért. Az asszonyok szerint a közvetítő cég azt mondta, a következő héten munkába is állhatnak.

Ilona és Mária csak két nap múlva, közvetve tudta meg, hogy nem lesz semmi a munkából. A megbeszélés után a közvetítő cég felhívta a szabadszállásiakat szállító sofőrt, és megmondta, hogy felveszik az embereket, de csak azokat, akik nem romák. A sofőr a csapat egyik nem roma tagjának, egy Juliska néven említett nőnek mondta el a hírt, de a nőt a munkaközvetítő is felhívta, és neki is elmondta, hogy csak a nem romákat várják. A cég üzenetét Juliska adta át Ilonának és Máriának, akik később azt mondták, megdöbbentette őket a hír, mert egész életükben dolgoztak, és korábban soha nem találkoztak ilyen megkülönböztetéssel. A hirdetésre jelentkező szabadszállásiak szolidaritást vállaltak cigány társaikkal, ezért végül senki nem vállalta el a felajánlott állást.

Bizonyított, milliókkal büntetett diszkrimináció

A munkaközvetítőnek a sofőrrel, valamint a Juliska nevű nővel folytatott telefonbeszélgetései lettek az ügy kulcspontjai, miután az Egyenlő Bánásmód Hatóság Ilona és Mária kérelmére diszkrimináció gyanújával eljárást indított az ügyben. A vizsgálat során meghallgatták a munkára jelentkezőket, a sofőrt, valamint a közvetítő és a gyártó cég képviselőit is.

A meghallgatások során a sofőr és a Juliska néven emlegetett nő is azt mondta, hogy a munkaközvetítő a telefonban határozottan azt kérte, hogy "romák ne legyenek közöttük", mert a "kiközvetített embereket alkalmazó cég csak magyarokat hajlandó foglalkoztatni". A munkaközvetítő cég munkatársa a vizsgálat során azt állította, ő annyit kért, hogy "magyar emberek menjenek dolgozni", amin ő magyar állampolgárokat értett, mert a foglalkoztató cégnek korábban voltak problémái külföldi munkavállalókkal.

Az EBH végül azt állapította meg, hogy a munkaközvetítő és a foglalkoztató cég is megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, a munkaközvetítő azzal, hogy a jelentkezőket roma származásuk miatt nem közvetítette ki a munkára, a cég pedig azzal, hogy megkérte a munkaközvetítőt, ne küldjön roma származású munkavállalókat. Az EBH a közvetítő céget egymillió, a gyártó céget pedig kétmillió forintra büntette meg.

Félreértették egymást

Az EBH határozata és az általuk túlzónak tartott büntetés ellen mindkét cég fellebbezett. A közvetítő cég arra hivatkozott, hogy a meghallgatásra behívták a roma származásúakat is, tehát eleve nem tettek különbséget a munkavállalók között.

A gyártó cég szerint az egész ügy félreértésen alapul: ők az előzetes tárgyalások során annyit kértek a közvetítő cégtől, hogy a munkavállalók magyarok legyenek, azaz legyenek meg a munkavállaláshoz szükséges papírjaik. Állították, ők nem mondták a közvetítő cégnek, hogy nem akarnak roma származásúakat alkalmazni, és a szabadszállási asszonyok ügyéről is csak akkor szereztek tudomást, amikor az EBH idézést küldött nekik. Felhozták azt is, hogy van több cigány munkavállalójuk, akik már évek óta dolgoznak az üzemben.

Ilona és Mária 2007-ben az otthonukban mesélték el a történetüket

A cég kérésére két cigány munkást tanúként meg is hallgatott a közigazgatási perben eljáró Fővárosi Bíróság, de úgy döntöttek, hogy a vallomásuk és a foglalkoztatásuk nem befolyásolja azt, ami a szabadszállási asszonyok ügyében történt. A bíróság 2008 májusi ítélete szerint az EBH megalapozott és körültekintő döntést hozott, amikor mindkét céget megbüntette diszkrimináció miatt. A fellebbezést elutasító döntés indoklása szerint a cégeknek már az a kijelentésük is diszkriminatív, hogy csak magyarokat, magyar állampolgárokat akartak alkalmazni, ráadásul a két cég az eljárás során nem is tudta bizonyítani, hogy nem tettek különbséget a munkára jelentkezők között. A bíróság úgy döntött, hogy a büntetést sem lehet túlzónak tekinteni, ezért a két cégnek be kellett fizetnie a milliós büntetéseket.

Méltányos hatszázezer forint

"Abban a szent pillanatban, amikor kimondta a bíróság, hogy a cégek büntetést kapnak, örültünk, de ez nem jelentett elégtételt" - mondta Ilona. Az ügy azzal vett érdekes fordulatot, hogy a két testvér a számukra kedvező EBH-határozat birtokában úgy döntött, hogy személyes kártérítést is szeretnének kapni a történtek miatt.

"Épp akkoriban, amikor ez történt, láttunk a tévében egy esetet: egy cigány származású férfit nem vettek fel biztonsági őrnek, inkább kifizetett neki ötszázezer forintot a cég, de nem engedték, hogy ott dolgozzon. Korábban is volt már pár ilyen eset, ezek alapján gondoltuk úgy, hogy hatszázezer forint méltányos összeg lenne a mi sérelmünkért is" - mesélte az [origo]-nak Ilona, hogyan kalkulálták ki a kért kártérítés összegét.

A Fővárosi Bíróság előtt zajló közigazgatási perben a Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) képviselte a két nőt, akik a NEKI-t bízták meg a kártérítési per intézésével is. A megbízási szerződésben a NEKI kikötötte, hogy csak olyan ügyben vállal képviseletet, amely ügyeket elvi jelentőségűnek ítél, és amelyben megítélése szerint "valós és hatékony segítséget tud nyújtani". A szerződésben szerepel az is, hogy a munkaügyi pert "a megkülönböztetést utasításával megvalósító cég" ellen nyújtják be.

Valaki hibázott

"Laikusok vagyunk, akkor még nem tudtuk, hogy mi lesz ennek a vége" - mondta Ilona, aki akkor nem is sejtette, hogy hibáznak, amikor csak a munkaadó céget perelik be. Az ügy a IV. és XV. kerületi bírósághoz került, amely három év után idén áprilisban hozott ítéletében elutasította a szabadszállási asszonyok kártérítési keresetét. A bíróság újra meghallgatta az ügy szereplőit, a roma asszonyokat, a sofőrt és a cégek képviselőit is. Az édességgyártó tagadta, hogy megsértette volna a roma jelentkezők személyiségi jogát, és azt is, hogy arra a kérte a közvetítőt, hogy romákat ne küldjön a meghirdetett állásokra.

Az eljárásban a panaszosoknak, vagyis a két asszonynak kellett volna bizonyítania, hogy a cég megsértette a jogaikat. A nők csak a sofőr vallomására tudtak támaszkodni, aki újra elmondta, hogy a telefonban a közvetítő cégtől azt mondták neki, hogy az édességgyártó kérésének megfelelően csak a nem roma jelentkezőket tudják foglalkoztatni az üzemben.

A bíróság szerint ezzel a két asszony "kellően igazolta", hogy roma származásuk miatt hátrány érte őket azzal, hogy a felajánlott csomagolási munkától elestek. Ugyanakkor azt is kimondták, hogy ez nem elég bizonyíték arra, hogy az édességgyártó ténylegesen utasította vagy kérte a közvetítő céget arra, hogy ne küldjön roma munkásokat, azaz Ilona és Mária nem tudták bizonyítani, hogy őket a gyártó cég részéről érte volna a származásuk miatt hátrány. A bíróság ezért nem ítélte meg a kért kártérítést az asszonyoknak.

Már 2007-ben, a közigazgatási eljárásban is azt volt nehezebb bizonyítani, hogy az édességgyártó is elkövette a jogsértést - mondta az ügyről dr. Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmódért Hatóság jogásza az [origo]-nak. A NEKI az ügyfelekkel, azaz Ilonával és Máriával közösen döntötte el, hogy csak a gyártó cégtől fognak kártérítést kérni - mondta az [origo]-nak Muhi Erika igazgató. "Szerintük a közvetítő cég már eleget bűnhődött azzal, hogy kifizette a milliós bírságot. A durvább jogsértést egyébként is az utasítást adó cég követte el. A közvetítőnek mi érdeke fűződött volna ahhoz, hogy ne vigyen roma munkavállalókat a cégnek? Életszerűtlen, hogy ők találták ki a diszkriminációt" - indokolta a döntést.

Ilona szerint ez csak könnyű kibúvó a NEKI-nek. "Még véletlenül sem kérdeztek meg minket erről, de ha megkérdeztek volna sem tudtuk volna, hogy mit mondjunk. Ők értenek hozzá, mi rájuk bíztuk magunkat, teljhatalmat kaptak az ügyben" - mondta. Az asszony azt mondja, ma már tudja, hogy a munkaközvetítőt is perelni kellett volna, mert "olyan az ügy, hogy az egyik ráfoghatja a másikra". "A jogvédő szervezetnek ezt észre kellett volna vennie. Valaki itt hibázott" - tette hozzá.

Abszurd, de jogszerű

Az ügyben nem érintett, de egyébként kisebbségi jogvédelemmel is foglalkozó Helsinki Bizottság társelnöke, Kádár András szerint abszurd helyzet, hogy amit az egyik bíróság elfogad bizonyítottnak, azt egy másik perben egy másik bíróság nem, de bármilyen bizarr is a helyzet, jogilag teljesen rendben van. Kádár szerint furcsa, és az állampolgárok számára érthetetlen is lehet, hogy hogyan lehet ilyen nagy különbség két bíróság ítélete között, de tény, hogy a polgári ügyben eljáró bíróságot nem köti a Fővárosi Bíróság ítélete.

"Nem is az a hatszázezer forint dühít" - mondta az [origo]-nak Ilona, aki csalódott a bíróságban is, és a NEKI-ben is. "Ezek után nem szeretnénk Magyarországon maradni, mert úgy érezzük, nincs olyan szervezet, amely a mi érdekeinket képviselné" - mondta Ilona, aki szerint a bíróság döntése után a jogvédő szervezet figyelmetlensége, pontatlansága is nagyon elkedvetlenítette őket. Áprilisban ugyanis csak első fokon utasította el a bíróság a kártérítési kérelmüket, így a lehetőségüknek megfelelően fellebbezni szerettek volna. A NEKI el is készítette a beadványt a bíróságnak, amelyben azt kérték, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az első fokú ítéletet, és folytasson le új eljárás.

Egy nappal elnézték a naptárt

A bíróság azonban elutasította a fellebbezést, mert az a 15 napos határidőn túl, késve érkezett meg hozzájuk. Az [origo] birtokába került iratok szerint a NEKI az elutasítás ellen újabb fellebbezést nyújtott be, amelyben arra hivatkoznak, hogy az iroda egyik munkatársa rosszul, egy nappal későbbre iktatta a bíróság végzését, a fellebbezés időpontját pedig ehhez a rossz dátumhoz képest számolták ki. A fellebbezést csak az utolsó lehetséges napon - mint később kiderült, már késve - adták postára. A hibázó munkatársuk fegyelmit kapott.

Kádár András szerint a személyiségi jogok sérelme öt év alatt évül el, ezért a határidőn belül az asszonyoknak még lehetőségük van arra, hogy egy új eljárásban a munkaközvetítő céget pereljék kártérítésért. "Sajnos anyagilag nem úgy állunk, hogy ügyvédet tudjunk fogadni" - mondta erre Ilona az [origo]-nak, de hozzátette, szeretnék, ha lenne olyan ügyvédjük, akivel a pert meg tudnák nyerni. A NEKI abban bízik, hogy a bíróság elfogadja a késve beadott fellebbezés miatti fellebbezésüket, és másodfokon is tárgyalják az ügyet.