Lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) VI. kerületi Rendőrkapitánysága - olvasható a police.hu-n. A jelenlegi adatok szerint az ismeretlen elkövető 2011. július 23-án 17 óra körül egy Váci úti üzletben készpénzt vett át a sértettektől, akik hűtőt akartak vásárolni.
A férfi a gyanú szerint úgy tett, mintha ő lenne az eladó, számlát adott, majd távozott az üzletből. A sértettekkel később az igazi eladó közölte, hogy a számla érvénytelen, a hűtőt nem az üzlettől vásárolták meg.
Az egyik sértett a rendőrségnek azt mondta, hogy miután kiválasztották a megvásárolni kívánt hűtőt, egy férfi felajánlotta nekik, hogy mivel kiállítási darabról van szó, elintézi, hogy féláron megkapják. Miután az elkövető átvette a készpénzt, eltűnt az üzletből.
Az ismeretlen férfi 36-40 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, haja rövid, fekete színű, alkarján kígyószerű tetoválás volt. A bűncselekmény elkövetésekor fekete cipőt, fehér inget és fekete nadrágot viselt - írja a BRFK, amely azt kéri: aki felismeri az elkövetőt, hívja a rendőrséget.