A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Maximálnák a dohányboltok számát a településeken

Vágólapra másolva!
Állami monopóliummá válna 2013-tól a dohány-kiskereskedelem, amelynek lehetőségét koncessziós szerződés keretében engedhetné át a vállalkozásoknak a nemzeti gazdasági miniszter - írja egy birtokába jutott, az országgyűlésnek azonban még be nem nyújtott fideszes előterjesztésről a Magyar Nemzet internetes kiadása. A tervek szerint dohányterméket csak dohányboltban árulhatnának és lélekszám szerint maximálva lenne, hogy hány ilyen bolt működhet egy-egy településen. Azt  még nem tudni, hogy a terveket a kormánypárti többség is támogatja-e.
Vágólapra másolva!

Dohánytermék kizárólag dohánytermékek forgalmazására létrehozott dohányboltban lesz forgalmazható, ha elfogadják azt a Magyar Nemzet Online birtokába jutott fideszes egyéni képviselői indítványt, amely több ponton is jelentősen szigorítaná a dohány-kiskereskedelem jelenlegi szabályait. A lap birtokába került, az országgyűlésnek azonban még be nem nyújtott javaslat szerint 2013. január 1-től a dohánytermékek kiskereskedelme állami monopóliummá válna, amelyet az illetékes miniszter határozott időre koncessziós szerződés keretében engedhet át.

A dohányboltokkal szembeni fontos követelmény lenne a javaslat szerint a tevékenységére, valamint a belépésre jogosultak életkori korlátozására vonatkozó megfelelő figyelmeztető jelzések elhelyezése is. Szintén szigorítást jelent, hogy a 18 év alattiak a dohányboltban felszólíthatók lesznek életkoruk igazolására, valamint az üzlet elhagyására, ennek megtagadása esetén a rendőrség is közbeléphet.

A javaslat szerint kétezres lélekszám alatti településeken legfeljebb egy, kétezer feletti településeken minden kétezer fő után egy vállalkozás jogosult végezhet cigarettaértékesítést.

A törvényjavaslatban foglaltak megsértése esetén a koncesszióval rendelkező dohánytermék-kiskereskedővel szemben legfeljebb tízmillió forint bírság szabható ki, míg koncesszióval nem rendelkező jogsértővel szemben a büntetés maximális határa 500 millió forint lehet - olvasható a fideszes javaslatban az MNO szerint.

A lap emlékeztet, hogy az Országgyűlés idén április 26-án módosította a nem dohányzók védelméről szóló törvényt. A törvénymódosítás értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a többi között a szórakozó- és vendéglátóhelyeken -, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok pedig további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!