Nem állnak meg a BKV hajói a Haller utcai kikötőben - közölte kedden a Budapesti Közlekedési Központ. A közlemény szerint "a Duna alacsony vízállása miatt a Haller utcai hajókikötőben balesetveszélyessé vált a kikötőhíd meredeksége, így a hajókat a partról utasaink csak nehezen tudnák megközelíteni".
A BKK szerint a D11-es és D12-es számú hajójáratok addig nem fogják érinteni a kikötőt, amíg a vízállás nem lesz újra megfelelő. "Amennyiben a hétvégéig sem emelkedik megfelelő mértékben a Duna vízszintje, a D13-as hajók sem érintik majd a Haller utcai kikötőt" - közölte a közlekedési központ.
Július elsején három hajójárat indult a budapesti tömegközlekedés részeként.