Ha van szalonna, minden van

Hálát akartak adni a társadalomnak, ki akartak emelkedni a közösségből, vagy csak szalonnát akartak enni, mert ha van szalonna, akkor minden van. 77 éves a kommunizmus mindennapjait meghatározó munkásutópia. Hogyan élték meg a sztahanovisták a sztahanovizmust? Timkó György nyomdász szerint például a fiatalság szép, úgyhogy nem volt az akkor rossz.

Ebédidő a munkahelyen. Az ember lemegy a kollégáival az étkezőbe, ahol háromfős csapat varázsolja hangulatosabbá az étkezés harminc percét. Egyikük tangóharmonikán játszik, a másik kettő tréfás versekkel magasztalja az előző nap jól dolgozó kollégákat, gunyorosakkal savazza a gyengébben teljesítőket.

Miután folytatódik a munka, többször is megszólalnak a hangszórók. A jól teljesítőket név szerint köszöntik, és hogy nyomatékot adjanak elégedettségüknek, szűkös repertoárjukból egy zeneszámot is lejátszanak a tiszteletükre. Például egy áriát az Aidából.

Bár a Rákosi-korszakról sokaknak valószínűleg nem ezek a napjainkban nehezen elképzelhető helyzetek jutnak először az eszükbe, apáink és nagyapáink nagy része hasonló körülmények között dolgozott az 1950-es évek első felében. Akárcsak az [origo]-nak erről mesélő, akkoriban a budapesti Szikra Nyomdában dolgozó Timkó György. A munkásutópiához pedig egy olyan mozgalom nyújtotta az ideológiai alapot, amely meghatározta a kommunista rendszerek munkamorálját.

Átszőtte a munkásmozgalmat

Timkó György hétéves volt, amikor lakhelyétől 1400 kilométerre olyan esemény történt az augusztus 30-áról 31-ére virradó éjszakán, amely meghatározta későbbi munkáséveit. Ekkor, 1935-ben egy szovjet bányász, Alekszej Sztahanov 5 óra 45 perc alatt 102 tonna szenet bányászott ki egy Donyeck-vidéki bányában, ami az előírt mennyiség 14-szerese volt. Ezzel névadója lett az egész Szovjetunióra, majd később a kelet-európai kommunista országokra kiterjedő tömegmozgalomnak, amely most ünnepli 77. évfordulóját.

"1945-ben az ország több mint siralmas állapotban volt. Miután a kommunista párt 1949-ben megszerezte a hatalmat, igyekezett fokozni az újjáépítést, a dolgozókat pedig a sztahanovista mozgalommal próbálta ösztönözni, amit mechanikusan átvettünk a Szovjetuniótól. Abban az időben elképesztő gazdasági nehézségek voltak, össze kellett fogni az országot" - mesélte az [origo]-nak Timkó György a sztahanovista mozgalom magyarországi meghonosításáról.

Timkó György otthon. További képekért kattintson!

Timkó úgy emlékszik, Magyarországon 1950-ben indult a sztahanovista mozgalom, amelyet Nagy Imre kormányra jutása után Kiváló Dolgozó elismerésre változtattak, igyekezvén visszaszorítani a szovjet elnevezések szolgai másolását. De a szelleme a későbbi évtizedekben is megmaradt, átszőtte az egész munkásmozgalmat. "Belső fűtöttsége, belső hangulata meghatározta a mindennapokat" - magyarázta Timkó.

Nincs reklamálás, mint a lólengésben

A mozgalom alapja az volt, hogy a háború előtti teljesítménynormák, az úgynevezett tőkésnormák túlteljesítésével arányosan több pénzt kaptak a dolgozók, és évente kétszer-háromszor, például május 1-jén, a munka ünnepén vagy november 7-én, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján a legjobban teljesítőket sztahanovista elismerésben részesítették, amely kétheti fizetéssel járt.

"Sok szubjektivitás volt a teljesítmény értékelésében, de nem minden esetben. Minden dolgozó a munkalapján vezette a teljesítményét, amelyet a csoportvezetők leellenőriztek. Utána kiszámolták, ki hányszor hibázott, bonyolult matematikával jutottak el a százalékos értékeléshez" - emlékezett vissza a 82 éves Timkó, aki szerint borzasztó nagy adminisztrációs háttér kellett a mutatók kiszámításához.

Az elismerés odaítélésére az üzem vezetői és a párttagok tettek javaslatot az elmúlt hónapok összesítései alapján, majd összehívták a gyár dolgozóit, hogy eléjük terjesszék javaslataikat. "Volt, hogy összekülönböztem a vezérigazgatóval az egyik jelölés miatt, amikor a dolgozók által megszavazott munkást végül nem tüntették ki, de nem volt olyan reklamálás, mint most a lólengésben" - érzékeltette a sztahanovista kitüntetésért, illetve az olimpiai aranyért vívott harc közötti különbséget.

Kiemelkedett a közösségből

Timkó szedőként került a Szikra Nyomdához, és 1954-ben, csoportvezetőként kapott sztahanovista kitüntetést. Milyen érzés, amikor valakinek sztahanovista elismerést adnak át? "Az ünnepségen a levegő nélkül kultúrteremben hallgattuk a süket dumát, minden jutalmazottat egyenként meg kellett tapsolni. Amikor vége lett, óvatosan megnéztem a borítékot, hogy mennyi van benne" - idézte fel a ceremónia legfontosabb pillanatát.

Sztahanovista. További képekért kattintson!

A május 1-jei felvonulások idején viselnie kellett a kitüntetéseit, de amint véget értek, levette őket. "Szemérmes ember vagyok, semmilyen külső jelet soha nem viseltem, nem való viselni, a tábornokokat is mindig megmosolyogtam" - jelentette ki. A munkájáért kapott kitüntetéseit azonban gondosan őrzi.

"Lehet szidni a rendszert, hogy kitüntetést kaptam, de ezt a teljesítményemmel érdemeltem ki. Büszke voltam magamra, mert kicsit kiemelkedtem a közösségből. Furcsa szerzet vagyok, mindig a tökéletességre törekedtem. Ez belülről fakad, a belső késztetésemet nem fokozta egy ilyen elismerés" - tette hozzá Timkó, aki nyugdíjas éveit azzal töltötte, hogy a Kossuth Nyomda (illetve elődje, a Szikra) történetét könyvben feldolgozza.

Nem volt az akkor rossz

A sztahanovista mozgalom az 50-es évek közepe után átalakult, idővel az egyes emberek helyett egyre nagyobb részlegeket tüntettek ki jó teljesítményükért. "Ha valami nemes kezdeményezés is, ha évtizedekig csinálják, sablonossá válik, a sztahanovista mozgalommal és utódjával is ez történt. De volt jó dolog is: a 70-es években 8-10 fős brigádokba szervezték a dolgozókat, és így, kollektíven versenyeztek egymással" - magyarázta Timkó.

Szerinte a brigádok sokkal összetartóbbak voltak, mint manapság a munkatársak, erről árulkodnak gyönyörűen illusztrált, közösen vezetett naplóik, valamint az egymásnak adott, nem kis munkával és kreativitással létrehozott ajándékaik. "Gyakorlatilag mindent tudtunk egymásról, együtt mentünk kirándulni, moziba, színházba. Mindenki tudta például, hogy mennyi a másik fizetése, most az unokámtól nem merem megkérdezni, mennyit keres, olyan, mintha a szexről kérdezném. Persze sok volt a formalitás is, a fele nem is működött jól, de a másik fele igen. Kicsit gyermeteg volt az egész" - emlékezett vissza a brigádmozgalomra a nyugdíjas nyomdász.

A magyarországi sztahanovizmus fénykora óta mintegy hatvan év telt el, jelentése összeforrt a kommunista ideológiával, de Timkó szerint akkoriban korántsem volt ilyen erős a politikai éle. "Akkoriban nem éreztem a politikai felhangját, ügyesebben csinálták, mint manapság, jobban el tudták takarni a célt. Persze látom, hogy negatívan módosult a jelentése, ahogy mondani szokták, a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték. Bár akkor nem gondoltam, hogy politikai manipuláció áldozata voltam, de az voltam. Utólag sokkal inkább látom. Naivak voltunk" - tekintett vissza.

Timkó azt mondta, "elhiszem, hogy diktatórikus, antidemokratikus rendszer volt, de ne kívánja tőlem, hogy a fiatalságomat gyalázzam. Hogy most másképp élem át, az természetes. De a fiatalság szép, és a fiatalságom akkor zajlott le. Nem volt az akkor rossz".

Egy ember, aki világéletében sztahanovista volt

"A sztahanovizmus számomra azt jelenti, hogy az előírt normát valamilyen cél érdekében túl kell teljesíteni. Ez alapján én világéletemben sztahanovista voltam" - definiálta a sztahanovizmust és önmagát az [origo]-nak Mudra László, aki 1952-ben kapta meg a kitüntetést, amikor vasöntőként dolgozott a MÁVAG-nál.

A 79 éves férfi Penészleken nőtt föl, egy földművelésből élő család legidősebb fiaként. 16 évesen került Vácra ipari tanulónak, ami megváltás volt számára. Már 7 éves korától dolgozott, később napi 16 órát, a munka miatt a növekedésben is megállt, 16 évesen mindössze 148 centi és 48 kiló volt. "A pokolba is kész lettem volna elmenni" - összegezte gyerekéveit Mudra, akinek kemény sora komoly szerepet játszott munkamoráljában.

Mudra László. További képekért kattintson a fotóra!

"A mozgalomnak három célja volt: a jóvátétel mihamarabbi kifizetése, az újjáépítés és az életszínvonal növelése. De nekem ott volt az is, hogy erkölcsileg adósnak éreztem magam a társadalomnak, hogy kiemeltek a helyzetemből" - indokolta, miért volt számára annyira fontos a mozgalom. A mezőgazdaságban ledolgozott napi 16 óra után majdhogynem kényelmesen ledolgozott nyolc órát a MÁVAG-nál, bár idővel nehezebb dolga lett.

Amikor 1951-ben elkezdett dolgozni, két hónapba telt, mire a kezdeti 80-90 százalékos teljesítményét 100 százalékosra tornázta, de utána meg sem állt a 150 százalékig és a sztahanovista kitüntetésig. Ez azt is jelentette, hogy egyre keményebben kellett dolgoznia, tartania kellett a szintet, többször túlórára kényszerült. Volt, hogy 300 százalékot teljesített, de akkor nem is bírt felkelni másnap.

"Mindent előkészítettem a műszakom előtt, egyfolytában az órát néztem az üzemben, és az ebédlőbe sem mentem, ott volt a tarisznyámban a kenyér meg a zöldpaprika" - beszélt sikere titkáról. Ebédje később szalonnával is kiegészült, ugyanis teljesítményével arányosan kapott nagyobb fizetést. "Ha van szalonna, akkor van minden" - mondta. Mudra László a munka mellett több iskolát is elvégzett, az érettségi után egyetemi diplomát szerzett. Az, hogy a kommunista rendszer kiemelte, és annyira lelkesen dolgozta végig egész életét, még nem jelenti azt is, hogy teljesen azonosulni tudott az ideológiával. "Csak 50 százalékban tudtam azonosulni vele. Nekem ajándék volt, hogy onnan kiemeltek, nagyon pozitívnak tartottam a földosztást, az iparosítást és azt, hogy mindenkinek megadták a tanulás lehetőségét Meg tüske is maradt bennem a háború előtti időkből, amikor a gazdagok sokszor megaláztak" - beszélt a rendszer számára szimpatikus részéről.

"1956-ban összedőlt bennem egy világ, óriási csalódás volt, akkor derült ki ez a sok disznóság. Addig kvázi támogattam a rendszert, de akkor torkig lettem vele" - mondta kiábrándulásáról a nyugdíjaséveit többek között könyvírással töltő Mudra László.