Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke kikényszerítené a Magyarországon két gyereket halálra gázoló ír férfira kiszabott fogházbüntetés letöltését - írta a Magyar Nemzet online kedd este. A hírportál ezt arra hivatkozva írta, hogy állításuk szerint birtokukba került Viviane Reding válaszlevele, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek írt a Tobin-ügyben.
Az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin 2000. április 9-én gázolt halálra Leányfalun két gyereket. A magyar bíróság 2002-ben távollétében 18 hónap fogházra ítélte. A magyar hatóságok kiadatási kérelmét az ír legfelsőbb bíróság idén júniusban végleg elutasította.
Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyekért felelős alelnöke még júniusban ígéretet tett arra, hogy a magyar és az ír igazságügyi minisztériummal háromoldalú tárgyaláson egyeztethet arról, milyen módon vonható felelősségre az Írországban tartózkodó férfi. Erre reagálva küldött levelet Redingnek Navracsics.
A portál szerint válaszlevelében Viviane Reding emlékeztet arra, hogy július 17-én a magyar és az ír igazságügyi minisztérium képviselői sikeresen egyeztettek, és megállapították, hogy nincs rendszerszintű probléma az európai elfogatóparancs jogintézményében. "Ennek ellenére úgy látja, a feleknek folytatniuk kell az informális megbeszéléseket annak érdekében, hogy ki lehessen kényszeríteni az ír bíróságtól a Magyarországon kiszabott letöltendő fogházbüntetés végrehajtását" - írta a portál, hozzátéve: az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatójánál ezért egy újabb szakmai egyeztetést kezdeményezett az ügyben.
Az MTI az üggyel kapcsolatban megkereste Mina Andreevát, Viviane Reding szóvivőjét, de ő nem kommentálta a sajtóértesülést, a KIM viszont megerősítette, hogy érkezett ilyen levél Redingtől a miniszternek.