Demonstrációt tart az MSZP pénteken az Egyetem téren, ahol felszólal majd Kónya Péter, az Együtt 2014 alapítói közé tartozó Szolidaritás vezetője is.
Horváth Csaba szerint 2014-ben a negyedik köztársaságot kell majd létrehozni, mert Orbán Viktor miniszterelnök miatt a harmadik köztársaságnak vége van. Azt mondta, széles társadalmi szövetségben hozzák majd létre a negyedik köztársaságot.
Arra a kérdésre, hogy ez az Együtt 2014-gyel történő együttműködést jelenti-e, azt mondta, minden demokratikus párt és szervezet szövetségére gondol, akik hisznek a szabadság eszméjében.
Az Együtt 2014 a pártok közül elsőként, és hivatalosan egyedüliként az LMP-t kereste csak meg, amely hétvégén tartja kongresszusát, ahol várhatóan a szövetségi politikáról is döntenek majd. A legkisebb ellenzéki párt megosztott, sok tag nem kíván együttműködni a szocialistákkal.